A kárpátaljai Mezőkaszony község sokkal szebb időket is megélt már. Már a 15. században mezővárosi rangot kapott, később, egészen a trianoni határok meghúzásáig járási székhely volt, járásbírósággal. Ekkor elvesztette vonzáskörzetének és gazdasági kapcsolatainak nagy részét, az egykori híres szőlők is tönkrementek. Ma már szinte hihetetlen, hogy mennyire virágzott itt valamikor a gazdaság, hogy a településen több pénzintézet is működött. Íme, néhány kép, ennek bizonyságául.
Forrás: Hungaricana.
„Az ember egész életvezetése azon múlik, önmaga mer-e lenni, még akkor is, ha szembekerül a közhangulattal és a tekintélyekkel, vagy behódol ezeknek a konformista nyomásoknak. Ha nem hódol be, annak van egy komoly rizikója, ugyanis ezt sem a társadalom, sem a tekintélyek nem szeretik. A terrornak, a diktatúrának és a globalizált társadalomnak ugyanaz az emberideálja, nincs semmi különbség. A diktatúra azokat szereti, akiket jelszavakkal, hamis mítoszokkal, propagandával lehet irányítani. A globalizált társadalom üzleti érdekből ugyanezt preferálja: embereket, akiket propagandával, reklámmal, hamis orientációval tömegesen lehet mozgatni. Mindkét társadalmi berendezkedés irtózik az önállóan gondolkodó, önmagukhoz hű egyéniségektől, akik ennek a kollektív irányításnak nem hajlandók alávetni magukat.” (Popper Péter)
(Megjelent: Új Közlöny, 1931.01.23.)
A teljesen összetört embert, akit mar régen
halottnаk hittek, nem ismerték meg a hozzátartozói
Tudósítónk jelenti: A nagybereznai járásban levő Roztok
községnek nagy szenzációja van. Tizenhat évi távollét után hazatért
Oroszországból Pohanics Péter volt hadifogoly, aki a hosszú évek során
rémregénybe illő megpróbáltatásokon ment keresztül.
Amikor a világháború kitört, Pohanics Péter közkatona a
66. gyalogezreddel az orosz frontra került. Fogságba jutása után Irkutzkba jutott,
onnan Taskentbe vitték, majd Vladivostokba sodorta a sorsa. Pohanics többször
megkísérelte, hogy levél útján érintkezésbe lépjen hozzátartozóival, azonban a
levelek elkallódtak s így az itthoniak meg voltak győződve arról, hogy már
régen örök álmát alussza valamelyik jeltelen sírban.
Pohanics a forradalom kitörése után megtakarított
pénzecskéjével hazafelé vette útját, azonban vöröskatonák kezébe került, akik
mindenétől megfosztották. Volt minden, a legnehezebb munkát végezte, azonban
állítása szerint olyan rossz viszonyok uralkodnak a szovjetparadicsomban, hogy
sokáig nem volt alkalma a hazautazáshoz szükséges összeget megszerezni. Az
utóbbi időben Moszkva mellett egy gazdaságba került, ahol annyit megtakarított,
amennyi elég volt a vasúti jegyre és hosszas hányatás után végre hazajutott.
Hozzátartozói alig ismerték meg a teljesen összetört
embert, akit a szörnyű világégés 16 évre megfosztott a családi tűzhely
melegétől.
A képen: A nagybereznai vasútállomás egy régi fotón.
