Egy besztercebányai ügyvéd teniszdicsősége a tiszaújlaki árvízbe fúlt

  

(Megjelent: Keleti Újság, 1933.10.01.)

Tiszaújlak község elöljárósága az árvíz nyomán a köztársaság minden zugával összeköttetésbe jutott, de mégis feltűnést keltett egy kérvény, amelyet egy besztercebányai irodakisasszony küldött be. Azt írja a kislány, hogy a gazdája, X. Y. ügyvéd, 50 koronát küldött csekken az árvízkárosultak javára. De ez tévedés, mert ő — az irodistalány — eltévesztette a csekklapokat. Utasítás szerint az 50 koronát a tátrai teniszversenyre kellett volna küldeni nevezési díjul. Az ügyvéd úr felutazott a versenyre, de ott nem indulhatott, mert a nevezési díj nem érkezett meg. Most aztán a teniszügyvéd borzasztóan haragszik és levonta az 50 koronát a leány fizetéséből. Mindezt pedig azért írja meg az irodakisasszony Tiszaújlak előljáróságának, hogy adja vissza a véletlen adományt, mert ő nem képes kis fizetéséből ilyen nagy áldozatra, szőrösszívű gazdája pedig ragaszkodik a pénzhez az elmaradt teniszdicsőség kárpótlására.
Tiszaújlak elöljárósága érthető dilemma előtt áll, mert hiszen a pénzt már rég szétosztották a károsult szegények közt és nem adhatják vissza azt, ami már nincs. Egy praktikus újlaki ember azt a tanácsot adta, hogy indítsanak gyűjtést az árvízkárosultak körében és így adják össze az 50 koronát vigaszdíjul a lemaradt besztercebányai ügyvéd javára. Mert azon egy pillanatig sem haboznak az újlakiak, hogy nem szabad megtartani egy olyan ügyvéd 50 koronáját, aki azt a tiszaújlaki szerencsétlenektől sajnálja.

Fotó: A tiszaújlaki árvíz.

Forrás: Magyar Nemzeti Digitális Archívum

Maga abbahagyná?

 

A majomház környékén nagy a tumultus. Pistike előreszalad. Amikor a mama odaér, szörnyülködve látja, hogy a majmok utódnemzéssel foglalkoznak. Próbálja Pistikét elráncigálni, de nem megy. Először bedob egy perecdarabot. A majmok nem hagyják abba. Majd egy banánt is bedob. Erre sem hagyják abba. Meglátja az állatgondozót, szól neki:

- Csináljon már valamit! Én már egy banánt is bedobtam nekik, mégsem akarják abbahagyni!

Állatgondozó:

- Miért, maga egy banánért abbahagyná?

Magamban megpillanthatom őt

 

"Édesanyám halála után úgy döntöttem, hogy szeretném őt rendesen elgyászolni. Elővettem a fényképeit, és nézegetni kezdtem őket. A gyerekkori képeket, az esküvői fotóit, azokat, amelyeken együtt szerepeltünk, és addig-addig forgattam a fényképeket, míg el nem sírtam magam. Azon a képen, amely a könnyeimet elindította, anyukám kicsi gyerekként volt látható, és nagyon hasonlított ahhoz, ahogy én néztem ki azonos életkorban. Ez a kép egyszerre jelenítette meg és tárta föl számomra, hogy őt valóban elveszítettem, és hogy mennyire közel áll hozzám, és mennyire hasonlítok rá. Ugyanabban a pillanatban, amikor az érzelmek szintjén is tudatosult bennem, hogy ő nincs többé, eszméltem rá a fényképet nézve, hogy dehogy nincs! Ezen a képen mintha én lennék! Akkor mertem csak elbőgni magam, amikor az ebből fakadó biztonságérzet csírájában ott volt már bennem, hogy mégsem veszítettem el teljesen, mert bennem valamiképpen megőrződött. Ahogy pedig teltek a hetek, hónapok, évek, rájöttem, hogy amit édesanyámban szerettem, azt képes vagyok tovább vinni. Az általam szeretett tulajdonságait a magam tulajdonságaivá is tehetem. Magamban megpillanthatom őt. Néha, miközben teszek valamit, amit ő tett, tudatosul bennem, hogy ezt az anyukámtól már sosem kapom meg - miközben én megadom másoknak. Ilyenkor csodálkozom rá, hogy ennél jobban nem is őrizhettem volna meg, akit elveszítettem." (Pál Feri)

 

RED Bull Pilvaker 2000 -- Nem tudhatom

 

Ütött-kopott történetek -- Lágernapló