Tárgyalások a Csapon túli forgalomról a csehekkel és az ukránokkal

Az ungvári vonal birtokba vétele

(Megjelent: Nyírvidék, 1919. január 19.)

Nyíregyháza, január 18. (A Nyírvidék tudósítójától)

Nyíregyházán tegnap éjszaka két kocsiból álló szolgálati vonat ment keresztül. A vonat a debreceni üzletvezetőség tizenöt főtisztviselőjét vitte Ungvárra, ahol a megszálló cseh csapatok parancsnokával folytattak tárgyalást a megszállott ungvári vasútvonal sorsáról és a Nyíregyháza—Ungvár—Sianki vasúti forgalomról.

Az államvasúti üzletvezetőség főtisztjeinek a csehekkel való tárgyalását a debreceni üzletvezetőség kezdeményezte. Ugyanis Ungvár megszállása előtt minden vonatot elvont a veszélyeztetett vonalról, csupán egy mozdony és néhány vasúti kocsi jutott Nagybereznánál a csehek kezére, mert ennek elvitelére már nem volt idő. Olt maradt azon kívül a vasútvonal egész személyzete, amelynek megszakadt az összeköttetése az üzletvezetőséggel. Természetesen a forgalom is megszűnt Ungvárral és a megszállás óta a vonatok nem mentek Csapon túl.

Ezeknek a kérdések a tisztázása végett a debreceni üzletvezetőség távirati kérdést intézett az Ungvárt megszálló cseh csapatok parancsnokához, hogy hajlandó e tárgyalni ezekről a kérdésekről az üzletvezetőséggel. A parancsnok — egy olasz ezredes — udvarias táviratban hívta meg az üzletvezetőség delegátusait Ungvárra tanácskozásra, biztosítván őket arról, hogy sem személyükben kár nem esik, sem azt a vasúti fölszerelést, amellyel utaznak, le nem foglalják.

Közben az ukránok, akik a lavocsnei vasútvonal mentén haladtak előre Szolyván és Munkácson át, tegnapelőtt megszálltak Csapot és amikor arról értesültek, hogy Debrecenből vasúti bizottság kerül Ungvárrá, táviratban kérték az üzletvezetőséget, hogy ez a bizottság Csapon tárgyaljon az ukránokkal, amihez a debreceniek készséggel hozzájárultak.

Tárgyalás az ukránokkal

Tegnap reggel érkezett a vasúti bizottság Csapra, ahol a sztaniszlaui vasútigazgatóság delegátusai várták a mieinket. Nagyon előzékeny volt az ukrán bizottság. Kijelentettek, hogy ők ugyan megszállották a lavocsne csapi vonalat, azonban teljesen szabaddá teszik a forgalmat, a vasútvonal marad a debreceni üzletvezetőség fönnhatósága alatt és a személyzet felett is az üzletvezetőség diszponál. Az ukránok nem gátoljak meg sem a személy-, sem az áruforgalmat, de ezzel szemben az a kívánságuk, hogy ők is szabadon bonyolíthassák le a forgalmat a csap- lavocsnei vonalon. A Csapon az ukrán bizottsággal folytatott tárgyalás anyagát jegyzőkönyvbe foglalták és döntés végett az államvasutak igazgatóságához terjesztik. Az üzletvezetőségi bizottság a maga részéről javasolja az ukrán bizottság kívánságának a teljesítését

A megszállott Ungváron

A csapi tárgyalás befejezése után az üzletvezetőségi bizottság különvonata elindult Ungvárra, ahol a cseh parancsnok egy bizottsággal várta az érkező magyarokat. A parancsnok egy olasz ezredes, aki annak a gardának az élen áll, amely az olasz harctéren mint cseh légió harcolt a monarchia csapatai ellen és amely gárda a magyarországi megszállást végzi.

Az ezredes, mikor a vonat befutott az ungvári pályaudvarra, elébe ment az érkezőknek és rendkívül szívélyesen üdvözölte a bizottság tagjait megnyugtatván őket, hogy a legkisebb bántódásuk sem lesz és úgy személyük, mint vonatuk a parancsnok védelme alatt áll.

Kocsikon együtt hajtattak be a városba, ahol megkezdődtek a tárgyalások. Az útvonalon élénk feltűnést keltett a menet a lakosságban, amely teljes nyugalommal fogadja az eseményeket. Az üzletek nyitva vannak és a kereskedelmi élet zavartalannak látszik, noha a csehek parancsnoka erélyes rendelkezésekkel lenyomta az árakat, főként a közszükségleti cikkeknél.

A közigazgatási hatóságok útján hajtja végre a cseh parancsnok a rendelkezéseit és a köztisztviselők helyükön maradtak.

Az ungvári vasút átvétele

A tárgyaláson a csehek parancsnoka közölte a magyar bizottsággal, hogy utasítása van az Ungvár—Sianki vasútvonal birtokbavételére, amit meg is tett. Ezt a vonalat a cseh állam tulajdonának jelentette ki és közölte, hogy a vasútvonalon levő alkalmazottak, mint a cseh állami vasutak alkalmazottjai a helyükön maradnak. Így tehát a debreceni üzletvezetőségnek nem kell ezek ellátásáról, illetményeik folyósításáról gondoskodnia, mert ezt elvégzi a cseh állam, amely egyszersmind a vasútvonal bevételeire is ráteszi a kezét.

A személy- és teherforgalmat egyelőre nem veszik fel a csapi irányban, mivel mindössze egyetlen mozdony van, amely ezen a megszállott területen levő helységek egymás közötti legszűkösebb forgalomról gondoskodik. Az üzletvezetőség tisztviselőinek megengedi a cseh parancsnok, hogy szolgálati ügyekben Ungvárra utazzanak, de magánszemélyek a megszállott területre egyelőre nem mehetnek.

A forgalom felvételéről — a csehek közlése szerint — csak akkor lehet szó, ha a debreceni üzletvezetőség ad vonatokat az ungvári parancsnokságnak. Ebben a kérdésben is az igazgatóság határoz majd.

A bizottság kora délután indult vissza Ungvárról és estefelé érkezett Nyíregyházára, ahonnan Debrecenbe utaztak.

Az ukránok a csehek ellen

A magyar bizottság tagjai Csapon az ukránoktól úgy értesültek, hogy az ukrán csapatok a csehek ellen jönnek Magyarországra.

Ma egy miskolci távirat azt közli, hogy az előnyomuló ukrán csapatok létszáma negyvenezer. Előnyomulásuk célja nem a hódítás, hanem az, hogy a magyarországi ukránokat megvédelmezzék a cseh megszállás ellen.

Fotó: Fortepan

Bence Jóska balladája

Valahol, a határ túloldalán egy anyóka minden reggel kiáll a tornácra, bámul a szögesdrót-kerítés felé, melyet már régen lebontottak. Vár valakit, több mint harminc éve.

Itt, a Kiserdő fái alatt olyan bizonytalanul sötét az este, mint az élet. Csak a távoli fények állandóak, a csillagok üzenet odafenn, meg egy kis falu lámpái odaát, a folyó másik oldalán. Ezekben még akkor is biztos lehet az ember, ha nem látszanak.

Na meg, biztos a határ is. A folyó testes vonalát követi, s mellette úgy sorakoznak a szögesdrót-kerítés tartóoszlopai, mint megannyi sírkereszt. Kérlelhetetlenül. Márpedig ő át akar menni. És át is megy. Nem azért készül rá évek óta, hogy most, az utolsó pillanatban meghátráljon. Persze, a többiek, az öreg Csordás kivételével, nem értik, mért vágyik ennyire.

Először ő is úgy akart átmenni, mint a rendes, becsületes emberek: útlevéllel. Nem adtak. Azt mondták, csak közeli rokonhoz lehet. Az meg nincs.

Így hát, maradt a szökés. Persze, előbb-utóbb úgyis visszahozzák. De az már nem számít. Akkor már nem élt hiába. Igaz, tiltott határátlépésért akár tíz évet is kaphat az ember, de jobb azt most leülni, míg nem sír utána asszony, gyerek.

Az öreg mesélte, hogy ott mindenki magyarul beszél, még a kirakatüvegek is tele vannak magyar feliratokkal.

-- És ott minden faluban van magyar iskola? – kérdezte akkor csodálkozva.

-- Ugyan, te szamár, hát ott minden iskola magyar – pirított rá az öreg.

Mostanában, ahogy tervezte az indulást, egyre többet gondolkodott azon, hogy mért is akar ő Magyarországra menni. Most már tudja, embereket keres. Embereket, akik ugyanolyanok mint ő. Akiknél egy kézfogásból is tudja az ember, hogy mit akarnak. Igaz, itt is vannak, csak kevesen. És mennyivel szebb lehet, ha mindenki felismerhető.

Ők, ott a másik oldalon még nem is tudják, hogy létezik egy Bence Jóska. És akiről nem tudnak, az nincs. De most majd vállon veregetik, mint a kisebbik testvért szokás, összekoccannak a poharak, s hiába a börtön, mert mindenkinek elmesélik, hogy él itt valaki, aki hozzájuk tartozik.

Vacogó fogakkal, de elégedetten mászott ki a vízből. Egyelőre nem vette észre senki. Az apró tutajt, amelyen a ruháját és a hátizsákot (benne egy kis demizson borral, mert üres kézzel mégsem állíthat be sehová) tolta maga előtt, csöndesen visszaengedte a vízre. Gyorsan felöltözött, aztán elindult a falu pislákoló fényei felé.

A falu aludt. Sebaj, gondolta, minél beljebb megyek, annál nehezebben találnak rám. Az országúton négy kerékpáros közeledett.

-- Hé, magyarok, álljatok meg! Én jöttem el hozzátok, Bence Jóska! Átúsztam a Tiszát! – Kiáltott nekik már messziről.

Azok értetlenül bámultak rá. Csak most vette észre, hogy részegek. Örömében, hogy végre célhoz ért, mégis elővette a demizsont. Azonnal felderült a képük. Szaporán járt körbe a bor az árokparton. Már a negyedik körnél tartottak, amikor az egyik megbökte.

-- És biztos nem tudja senki, hogy itt vagy? – kérdezte, sanda pillantással.

-- Már honnan tudná?

-- Aztán pénzed van-e?

-- Ugyan, honnan lenne nekem magyar pénzem – mondta kissé röstellkedve.

Egy darabig nem szóltak semmit.

-- Hát órád? – törte meg az egyik a csöndet.

-- Az van. Pobeda. A legjobb szovjet márka – mondta Jóska, és a sötétben egy kicsit kihúzta magát.

Néhány hónap múlva a helyi lap egyik eldugott sarkában a következő rendőrségi hír jelent meg: „Z. község határában, egy erdei tisztáson egy már erősen oszlásnak indult holttestet találtak. A húsz év körüli fiatalembert, akinek kiléte egyelőre ismeretlen, több késszúrással ölték meg.”

A holttestet sohasem sikerült azonosítani.

Valahol, a határ túloldalán egy anyóka minden reggel kiáll a tornácra, bámul a szögesdrót-kerítés felé, melyet már régen lebontottak. Vár valakit, több mint harminc éve.

Ha az utas kitartó

A helyi buszjáraton egy fiatal anyuka meg akarja szoptatni a gyerekét, de az nem akar enni.

-- Egyél gyorsan, mert odaadom a bácsinak! – mondja neki és ismét a szájába adja a cicit. Ám a kicsi megint kiköpi.

Kis idő múlva az anyuka újra próbálkozik, de hiába.

-- Mondtam, hogy egyél, mert odaadom a bácsinak! – szól rá ismét az anyuka, eredménytelenül.

-- Nézze hölgyem! – szól rá a mellette álló férfi. – Döntse már el, hogy adja vagy nem adja, mert nekem már három megállóval ezelőtt le kellett volna szállnom.

Szomszédaink, a magyarok (Szlovákia)

Üzleti szereposztás

Zsonglőri Mátyás karakterszínész és színigazgató meglehetősen nehezen hallotta meg az új idők szavát. Sokáig nem akarta észrevenni, hogy a vállalkozások korát éljük, hogy a szerepeket leosztották: van, aki e nélkül is boldogul, van, aki csak így, és van, aki még így sem. Egy napon aztán rádöbbent, hogy ha meg akarja menteni egykor szebb napokat látott intézményét, akkor vállalkoznia kell.

Előbb, kísérleti jelleggel, Mariska nénit, a ruhatárost kérte meg, hogy váltsa ki a vállalkozói engedélyt, aztán a buszsofőr és a karbantartó érkezett, majd sorra a többiek. Ment minden, mint a karikacsapás, úgy tűnt, új időszámítás kezdődik a színház életében.

Ám alig kezdődött el az új évad, máris jöttek a gondok. Az első premier előtt Mariska néni bejelentette, hogy őt beidézték az adóhatósághoz. A gazdátlanul maradt ruhatárból aztán eltűntek a kabátok. Az igazgató, jobb híján, elrendelte, hogy hasonló esetben a publikum legközelebb kabátban is végignézheti az előadást.

Amikor az első vidéki turnéra indultak volna, Józsi, a buszsofőr közölte, hogy ő most ugyan el nem mozdulhat sehová, mert munkaügyi ellenőrzést vár. A társulat üdvöskéje, aki ezen az estén éppen Júliát alakította volna, e szavak hallatára szedte a cókmókját, és elindult, hogy konzultáljon a jogtanácsosával.

De Zsonglőri Mátyást, nomen est omen, nem olyan fából faragták, hogy ilyen apróságok miatt lemondjon egy előadást. Ilonkát, a súgót gyorsan beültette a volán mögé, mert bár sohasem volt jogosítványa, a legnehezebb helyzetekben is feltalálja magát. A merész döntés rendkívül szerencsésnek bizonyult, ugyanis másfélórás késéssel sikerült eljutni Laposberénybe, és az autóbuszban keletkezett kár sem volt jelentős.

Itt a szépszámú közönség már egyre fogyatkozó türelemmel várta az előadást, ám azt még nem lehetett elkezdeni, mert valahogy pótolni kellett Júliát. Előbb Sanyit, a lányos arcú fűtőt próbálták rávenni a beugrásra, aki mindig elkísérte a társulatot, de az rekedtségére való hivatkozással nem vállalta a feladatot. Végül Rózsikára, a pénztárosra esett a választás, aki ugyan benne volt már a korban, de a szerelem nem korfüggő, meg hát, Júlia is megöregszik egyszer, ha megéri.

A darabot aztán sikerült előadni, bár egy-két malőr becsúszott. Az erkélyjelenetnél például Rózsika teljesen megfeledkezett magáról, és addig nem engedte beljebb Rómeót, míg meg nem váltotta a belépőjegyet.

A viszontagságok azonban korántsem értek véget. Néhány hét múlva a színházat megszállták az adóellenőrök, láthatatlan jövedelmek után kutatva. Állítólag egyikük korábban végignézte a Kékszakállú herceg vára című előadást, s gyanússá vált neki, hogy a herceg az utolsó ajtót az istennek sem akarta kinyitni. Az a meggyőződése támadt, hogy e mögött rejtegetik a fiktív számlákat.

Végül nem találtak komolyabb szabálytalanságot. Csak azt nehezményezték, hogy miközben a gázsit különféle vállalkozásoknak fizették ki, a szereposztásban a színészek neve szerepelt. Utasították Mátyást, hogy ez többé ne forduljon elő. A következő előadás színlapja már így nézett ki: Othelló szerepében Purgatórium Bt, Desdemona szerepében Ártatlanság Kft, Jágó szerepében Ármány Bt, és így tovább.