A munkácsi Árpád-szobor regénye befejezéséhez közeledik

(Megjelent: Kárpáti Híradó, 1943.05.26.) 

Vastagh György szobrászművész, aki restaurálta a forradalom idején megsérült öntőmintát, nyilatkozik a szoboralap új gyűjtéséről s a háború után valóra váló régi álomról

Munkácsi szerkesztőségünktől: A munkácsi Árpád-szobor fölállítása Bay Gábor nyug. polgármester, a szoborbizottság elnökének kezdeményezésére úgy látszik mégis csak a megvalósulás stádiumába kerül.
A szoborbizottság ízléses könyvalakban nemrég jelentette meg „A munkácsi Árpád-szobor regényét“, amely a hatvanas évek elejétől napjainkig foglalkozik a honalapító szobrának ügyével.
A könyv egyik selyemkötésű példányát eljuttatták a Kormányzó Úrhoz,
de eljuttatják mindazokhoz a tényezőhöz és személyekhez is, akik Munkács sok évtizedes akcióját szívükön viselik és a nemes ügy támogatására hivatottak.
Érdekes különben, hogy a munkácsi Árpád-szoborügy vasárnap este a budapesti rádió műsorán is szerepelt azzal kapcsolatban, hogy az Árpád-Iovasszobor megmintázója: Vastagh György szobrászművész műterméből a rádió Budinszky Sándor vezetésével helyszíni közvetítést adott. A művész, aki nemrég készítette el a hősi halált halt Kormányzóhelyettes Úr élethű szobrát, beszélgetés közben megemlékezett a munkácsi Árpád-szoborról is és a többi között a következőket mondotta:
— Árpád fejedelem szobrát, amelyet Munkács város megrendelésére készítettem 1914-ben, az első világháború alatt nem lehetett bronzba önteni, mert a bronz hadianyagnak kellett. Most hasonló a helyzet, de remélhető, hogy a háború után mihamar megvalósul a terv, amelynek érdekében Bay Gábor nyug. polgármester, a szoborbizottság akkori és mostani elnöke oly lelkes igyekezettel fáradozik. . .
Végül ideiktatjuk A munkácsi Árpád-szobor regényéinek utolsó fejezetét, amelynek címe: .,Az álom valóra válik.“
Ferenczy Gyulának magyar hűsége mentette át cseh világból a szoborbizottság vagyonának roncsait, melyekből ludányi Bay Gábornak, a bizottság új elnökének munkája most teremti meg másodszor is a munkácsi Árpád-szobor pénzügyi előfeltételeit.
És a szobor alkotója, Vastagh György, hetvennégy esztendővel a vállán ma is ugyanazzal a fiatalos lelkesedéssel áll az ügy szolgálatában, mint majdnem négy évtizeddel ezelőtt, amikor művészlelkét először ihlette meg a nagy feladat: Árpád fejedelem alakjának ércbeöntése.
Különös kegyelme az Úristennek, hogy az országos hírű művész, akinek nagyszerű alkotásai közül Rákóczi szegedi lovasszobrát (1912), a budapesti Tudományegyetem aulájában álló Pázmány Péter-szobrát (1925) és a Gömbös Gyula sírján emelt Örkény vezérét (1941) minden magyar ember ismeri, s aki Árpád lovasszobrát négy változatban alkotta meg, tavaly töretlen munkaerőben restaurálhatta az 1919-ben megsérült szobormintát s most új hittel eltelve készül élete nagy művének, a munkácsi Árpád-szobornak kiöntésére, felállítására és leleplezésére.
A budai Naphegy egyik csendes utcájában áll Vastagh György hatalmas műterme s annak közepén óriásiként tör a magasba a valóra vált álom: a vezérlő fejedelem fenséges alakjának roppant tömege. Mint valami ősmagyar látomás, mint az évezredes magyar erő magasztos példaképe és örökérvényű foglalata.
Árpád, a honalapító. 1920 óta áll ezen a helyen. Körötte az évek során kisebb-nagyobb szoborminták sűrű erdeje nőtt: a művész teremtő képzeletének mozgalmas világa. Árpád lovasszobra a maga zordon szépségében úgy tornyosul föléjük. mint óriástölgy a sűrű berekben.
Már csak egyetlen nagy erőfeszítésre van szükség, egyetlen nagy összefogásra
és akkor Árpád fejedelem lovasszobrát kihozhatják a munkácsiak Isten szabad ege alá, s odaállíthatják Munkács Horthy Miklós-terére, hogy jelképe, záloga és biztos őrizője legyen Munkács örök magyarságának.

A képen: Vastagh György

Magyar veteránok mesélnek

 

Ha én ördög lennék...

 

"Ha én ördög lennék, és megbízást kapnék egy még nagyobb ördögtől, hogy tegyem tönkre az Isten által teremtett világot, pontosan azt tenném, amit most az ember: siettetnék. Gyorsítanám a fejlődést, a történéseket, az információáramlást, az érzelmi hatásokat, és mint tehetséges Sátán, pörgetni kezdeném a világot. Addig pörgetném, amíg ennek a pörgésnek a sebessége meg nem haladja az ember élmény-feldolgozási képességét, az emocionális teherbírását, és ennek a súlya alatt meg nem roppan. Az embernek ugyanis van egy átlagos információ-feldolgozási képessége és érzelmi teherbíró képessége. Ha ezt a modern technológia meghaladja, az patogént hatást jelent. Képzeljük el, ülök a tévé előtt, és a híradóban éppen egy volt diktátor által lelövetett emberek holttesteit exhumálják egy tömegsírból. Ha normális vagyok, ezen érzelmileg elborzadok – de mielőtt végigélném ezt a borzalmat, vált a kép, és bevágják egy művészegyüttes táncát. Már éppen örülni kezdenék, de ekkor újból vált a kép, és négyezer holttestet látok egy földrengés után. Épp csak a szívemhez kapnék, de már vágás, divatpercek. Mielőtt azonban a szám vigyorra húzódna a sok jó csajtól, vágás, jön a cunami. És így tovább. Kérdezem: megfelel ez egy ember emocionális élményfeldolgozó képességének? Mert ha nem, akkor az ördög jól csinálja. Mindent fel kell gyorsítani, és ebbe garantáltan mindenki belebolondul." (Popper Péter)

Ellenségek nélkül

 

Az istentisztelet vége felé a lelkész megkérdezi nyáját:

- Hányan bocsátottatok meg az ellenetek vétkezőknek?

Mindenki feltartja a kezét, kivéve egy törékeny, idős hölgyet.

- Kovács néni!? Ön elzárkózik attól, hogy megbocsásson az ellenségeinek?!

- Nekem nincs egyetlen ellenségem sem - mondja kedvesen mosolyogva az apró hölgy.

- Asszonyom, ez igen szokatlan. Megkérdezhetem, mennyi idős is Ön?

- Kilencvennyolc múltam - feleli az ősz matróna.

- Kedves asszonyom, megkérném, hogy jöjjön ki ide a gyülekezet elé, s mesélje el nekünk, miképpen lehetséges, hogy valaki majdnem százéves, és nincs egyetlen ellensége sem!

Az néni kitotyog a lelkész mellé, szembefordult a gyülekezettel, és csak ennyit mond angyali mosollyal:

- Megdöglöttek a rohadékok!