Nem mindegy

Ki kellene mondani

Van annak már bő húsz éve, hogy a szociális földprogram keretében (merthogy ilyen is volt), földet osztottak a rászorulóknak. Az egyik szabolcsi faluban a földosztás heves tiltakozást váltott ki, fiatalasszonyok egy csoportja azt kiabálta az illetékeseknek, ő inkább éhen hal, de kapálni nem fog.

A helyzet azóta nem sokat változott, sőt… Nemrég egy jól kigyúrt, többgyermekes fiatalember azzal ment be a helyi polgármesteri hivatalba, vegyék fel dolgozni, valami jó „kapirgálós” munkát szeretne. Amikor közölték vele, hogy nincs felvétel, de az egyik környékbeli gyárban, ahol háromszor ennyit lehet keresni, igen, azt válaszolta: „Felejtsék el, hogy én bevállalom a három műszakot!”.

Okos szociológusok évek óta vizsgálják a magyar  munkanélküliséget. Számtalanszor leírták, legtöbbször teljes joggal, hogy ez milyen nyomorúsághoz, sőt olykor emberi tragédiákhoz vezet. Ezt aztán a politikusok is felkapják (persze mindig ellenzéki oldalon). Azt azonban még egyiküktől sem hallottam, hogy van egy jelentős réteg, amelyik nem is akar dolgozni. Azt meg pláne nem, hogy velük mit lehetne kezdeni.

Garancia

Átíró kerestetik

Tisztelt egybegyűltek! Azért vagyunk ma itt, hogy megalakítsuk a Magyar Irodalom Átírásáért Küzdők Demokratikus Szövetségét, a MIÁKÜSZ-t. Mert, kérem tisztelettel, még a laikus számára is nyilvánvaló: az irodalom döntő mértékben felelős azért, hogy népünk oly nehezen alkalmazkodik a piaci viszonyokhoz.

Mert milyen példákat is állít ez az irodalom a felnövekvő nemzedék elé? Vegyük például Petőfit. Kérem, ahogy az a Kukorica Jancsi a juhokat őrzi, az katasztrofális, nélkülözi a munkamorál legalapvetőbb ismérveit, sőt, kimeríti a hűtlen kezelés tényálladékát. Vagy itt van mindjárt Lúdas Matyi. Ez az ember hol orvosnak, hol meg építésznek adja ki magát, s megkárosítja, sőt, tettleg bántalmazza a jónevű vállalkozót, Döbrögit.

Teljesen torz képet fest a kapitalista valóságról bizonyos Jókai Mór Az aranyember című regénye is. Nonszensz, hogy Tímár Mihály egyik napról a másikra otthagyja jól menő vállalkozását és elmegy boldogan élni. Hát hogy jön ehhez egy igazi tulajdonos?

A példákat hosszan sorolhatnám, de gondolom, ez is elég ahhoz, hogy belássuk, ha helyt akarunk állni Európában, az irodalmunkat alapjaiban kell átírni. A kérdés persze az, hogy kit bízzunk meg ezzel a roppant kényes, rendkívüli körültekintést igénylő feladattal.

Megvallom őszintén, én előbb bizonyos Júdásra gondoltam, mert ő egy tál lencséért is elvállalná a munkát, ami a mai, válságos időkben egyáltalán nem mindegy. Ám sajnos, őt már elég nehezen tudnánk elérni. Sorra vettem hát a kortárs tollforgatókat, s döbbenten kellett megállapítanom, nincs egyetlen olyan magyar írónk sem, aki képes lenne átírni a magyar irodalmat.

Történtek persze gyatra próbálkozások. Egyik jelöltem például az egri vitézeket, mint hadiipari kisvállalkozókat mutatta be, ami eleinte ígéretes megoldásnak látszott. Sajnos, a regényből csak két oldal született meg, mert a várvédők már az első napon privatizációs versenytárgyalást írtak ki, melyet egyetlen pályázóként a törökök nyertek meg.

Gondoltam persze arra is, hogy irodalmunkat egy pártatlan külföldi szakemberrel kellene átíratni. Egy franciát, bizonyos Moliere-t szerettem volna felkérni erre a feladatra, de kormánykörökben ez a tervem meglehetős tiltakozást váltott ki. A fösvény című darabja miatt ugyanis alapvetően ellenzéki beállítottságúnak tartják, s félő, hogy ezt az alkalmat is kihasználná a megszorító intézkedések lejáratására. Aztán az is kiderült róla, hogy tulajdonképpen antiszemita.

Egy Shakespeare nevű angol szakember viszont azzal utasította el felkérésemet, hogy jelenleg épp saját műveinek átírásával van elfoglalva, mivel kiderült, hogy ezek sem felelnek meg a piacgazdaság, pláne meg az alapvető emberi jogok követelményeinek. Szegény, főleg Othello miatt van nagy bajban, aki mór bevándorló létére meggyilkolta európai feleségét, ami már önmagában a rasszizmus megnyilvánulásának tekinthető.

Végül egy német írót szerettem volna megnyerni az ügynek, ám ő a Bánk bánt csupán Gertrudis szemszögéből hajlandó átírni, külön kiemelve a felszabadító meráni csapatok és a Bánk vezette magyar ellenforradalmárok szembenállását.

Maradjunk tehát a saját házunk táján! Ezennel nyílt pályázatot hirdetek honfitársaim számára a magyar irodalom piacorientált szempontú átírása végett. A feladat rendkívüli, de nem kell megijedni: a Hét krajcárhoz például hozzá sem kell nyúlni. Az ma is időszerű.

Egy peches ember

Vologya hatalmas monoklival a szeme alatt megy be dolgozni. Munkatársai részvéttel kérdezik, hogy mi történt.

--Tegnap szakszervezeti gyűlésen voltunk - meséli Vologya. -- Előttem ült Natasa. Mikor szólásra emelkedett, láttam, hogy a ruhája becsípődött a feneke közé. Én odanyúltam és kihúztam, mire kaptam tőle egy hatalmas frászt. Hát így történt.

Két hét múlva Vologya megint monoklival ment dolgozni.

--Mi történt már megint?- kérdezik a szakik. --Tudjátok, tegnap szakszervezeti gyűlésen voltunk. Előttem ült Natasa. Mikor szólásra emelkedett, látszott, hogy a feneke becsípte a ruháját. A mellettem ülő Szergej odanyúlt és kihúzta. De én tudtam, hogy Natasa ezt nem szereti,ezért fogtam,és visszanyomtam!

Az elit szűk köre

Tegnap megírta az újság, hogy a Jobbik megvonná a választójogot azoktól az állampolgároktól, akik nem végezték el a nyolc általános. Ezt pedig állítólag azzal indokolják, hogy így elejét lehetne venni a szavazatvásárlásnak, merthogy ez a bizonyos réteg hajlamos arra, hogy eladja a szavazatát.

Tekintsünk most itt el attól a ténytől, hogy ezzel a lakosság egy részét azonnal másodosztályú állampolgárrá minősítenénk le! Azt is el kell ismernünk, sokkal könnyebb megvonni tőlük a választójogot, mint elérni, hogy ők is elvégezzék az iskolát. De gondoljuk végig az egészet! Mért állnánk meg félúton?

Megvonhatnánk például a választójogot az alkoholistáktól, a kábítószeresektől, sőt a dohányosoktól is. Hiszen ők aztán tényleg mindenre hajlandók egy kis mámor érdekében. Már is kiesett néhány millió ember, aki csak  útban van a politikusoknak. Aztán jöhetnének a szerelmesek. Ugyan ki várhatná el tőlük, hogy tárgyilagosan végiggondolják, kire teszik a voksot?

És akkor még nem beszéltünk az öregekről. Vajon hány éves kortól válik valaki annyira szenilissé, hogy nem lehet megbízni az értékítéletében? És ha így folytatjuk, lassan ki is alakul az elitnek az a szűk köre, amelyik családias légkörben tud dönteni a nemzet ügyeiben.

Egyébként a szavazatvásárlás jogi értelemben a korrupció egyik formája, amely csak abban különbözik a hagyományos korrupciótól, hogy ellentétes az iránya, itt a politikus fizet az állampolgárnak. A rendszerváltás óta számos korrupciós ügy került napvilágra, bár nyilván ez csak a jéghegy csúcsa. Felhívnám a figyelmet arra, hogy a tettesek 99 százaléka elvégezte a nyolcadik osztályt, sőt megvolt az érettségije is.

Csak őszintén