2017. augusztus 31., csütörtök
Hódítók bilivel, hálóingben
Nagyszüleim
sohasem akartak mesélni arról, hogy miként is történt annak idején a szovjet
bevonulás. Hogy miként élték meg azt, amikor Kárpátalja hirtelen a
Szovjetunióhoz került. Azt persze tudtam, hogy nagyapám évekig lágerben volt,
de többet szinte semmit. Amikor az iskolában azt tanultuk, hogy milyen kitörő
örömmel fogadták a helybéliek a felszabadítókat, csak a fejüket csóválták. Ma
már tudom, minket akartak megkímélni.
Munkácsra
1944 őszén vonultak be az oroszok, egyetlen puskalövés nélkül, mert a környező
hegyeken felállított ágyúkkal szemben képtelenség lett volna megvédeni a
várost. Bevonulásuk után elkezdődött a rettegés korszaka, mindennaposak voltak
a rablások, az erőszak, a garázdálkodás, esténként részeg orosz katonák
lövöldöztek a városban. Sokan bedeszkázták a házuk ablakát, mintha ez bármilyen
védelmet is jelentett volna a géppisztolyok ellen.
Ám, mint
később megtudtam, még ebben a szörnyű időszakban is tudtak az emberek
mosolyogni, pontosabban olykor kiröhögték a hódítókat. A szovjet katonák között
meglepően sok volt a nő. Nagymamámnak, mint az efféle polgárasszonyoknak
általában, gyönyörű hálóingei voltak. No meg, a sok gyermek miatt, több,
hófehér porcelánból készült bili is készenlétben állt a házban.
A katonák
sorra átvizsgálták az épületeket. Nem csak ellenséget kerestek, hanem szajrét
is. Már ahol maradt, mert a javát, főleg a zsidó házakból, már elvitték a
nyilasok.
A család a
sarokba húzódva, rémülten nézte végig, amit felforgatják a lakást. A szekrényben
megtalálták a hálóingeket, az ágy alatt a bilit. Soha nem láttak ilyet, csak
filmeken. Szentül hitték, hogy ez a gyönyörű csipkeköltemény estélyi ruha,
elvégre, mért öltözne ki valaki ennyire az alváshoz. S mivel a nő, a pokolban
is, sőt a katona ruhában is, gyorsan felpróbálták. Csak úgy, rá a
katonazubbonyra. Aztán már le sem akarták venni.
Ám mielőtt
elmentek, még összeszedték a gyönyörű porcelán biliket. Nem hitték, hogy valaki
ezeket a míves edényeket olyan alantas célra használja.
Amint kiléptek
a házból, a tiszt felsorakoztatta őket, ahogy katonáéknál illik. Így vonultak
lépésben a szomszéd házhoz, a nőkön hálóing, vállukon a géppisztoly, kezükben a
bili. És ekkor, a legnagyobb szörnyűségek közepette, amikor kivétel nélkül
mindenkinek veszélyben forgott az élete, elfojtott röhögés szűrődött ki az
ablakok mögül.
2017. augusztus 30., szerda
2017. augusztus 29., kedd
Megnyugtató megoldás
Az üres
folyosóra előbb csak egyre hangosabb moraj szűrődik ki az osztályból, majd
valaki feltépi az ajtót, és szépen, kettesével felsorakozva felbukkan az
ajtóban a 3. C. A rendezettség azonban csak pillanatokig tart, ugyanis néhány lépés
után már mindenki a saját kénye-kedve szerint lépked, s beszél, méghozzá
egyszerre, sőt, néhányan mekegnek is.
Ebben az sem
zavarja őket, hogy a sor végén felbukkan a tanár néni, igaz, ő sem méltatja
figyelemre a gyermekeket.
Már a
folyosó közepén járnak, amikor egy pillanatra hátrasandít, s megpillantja a
kisfiút, aki egykedvűen álldogál az osztályterem ajtajának támaszkodva, és
semmilyen hajlandóságot sem mutat arra, hogy kövesse osztálytársait.
-- Pistike,
gyere már! – szól oda neki, de az a füle botját sem mozdítja.
-- Pistike,
azonnal gyere ide! – vált egy fokkal keményebbre a tanár néni.
A fiúcska
kaján vigyorral bámul rá.
-- Vedd
tudomásul, hogy ha nem fogadsz szót, nem jöhetsz a kirándulásra!—visít fel a
nő.
Pistike
mélyen a szemébe néz, arcáról továbbra sem hervad le a vigyor, és csak ennyit
mond: -- Leszarom!
Nyilvánvalóvá
válik, hogy patthelyzet alakult ki. Az osztály már megszokhatta a hasonló
konfliktusokat, ugyanis alig mutat érdeklődést a végkifejlet iránt. A legtöbben
a falnak támaszkodnak, sőt, néhányan le is ülnek a kopott fal tövébe.
-- Ugyan,
Pistike, légy már jó kisfiú! Ma még semmi rosszat nem csináltál, ne rontsd már
el ezzel a viselkedéssel! Gyere már velünk, legalább az én kedvemért – fogja
könyörgőre a tanár néni, teljesen eredménytelenül.
Ekkor bukkan
fel a lépcsőn az igazgató néni, aki élénk érdeklődést mutat az itt kialakult
nézeteltérés tárgya iránt.
--
Igazgatónő, drága! Nekem ki kell vinnem a gyerekeket az udvarra, de Pistike nem
hajlandó velünk jönni. Egyedül pedig nem hagyhatom itt, viszont két helyen
egyszerre nem lehetek. És amilyen trágár hangnemben beszél…
Az
igazgatónő is tesz egy tétova kísérletet a fiú meggyőzésére, de hamar feladja.
-- Hédike,
ezt az esetet feltétlenül meg kell beszélnünk a következő nevelési értekezleten,
hogy fel tudjunk készülni az ilyen konfliktusokra – szólal meg rövid
gondolkodás után, és ebben mindketten egyetértenek.
Ám ettől a
probléma még nem oldódik meg, sőt, teljesen megmerevedtek a frontvonalak. Ott
állnak, egymással szemben, mint egy ökölvívó ring két sarkában, egyfelől a két
középkorú hölgy, másfelől Pistike. És hiába van egyik oldalon súlyban, korban
és elvégzett iskolában sokszoros túlerő, ezzel most nem mennek semmire.
Hosszú
percek telnek így el, amikor az igazgatónőnek támad egy mentőötlete.
-- Pistike,
nincs kedved feljönni velem az igazgatói szobába? – kérdezi nyájasan a
fiúcskától.
--
Használhatom a számítógépet? – kérdezi a legényke rövid gondolkodás után.
-- Hát
persze. Még a székembe is beülhetsz, ha kedved tartja – hangzik a válasz.
Azzal
elindulnak, mint ahogy, végre, az osztály is. Mindenki nagyon elégedett, hiszen
a probléma megoldódott. Minden a legnagyobb rendben van.
2017. augusztus 28., hétfő
2017. augusztus 27., vasárnap
Nyílt levél Veres András püspök úrnak
Nagy csodálattal tekintek az egyházak
szociális, oktatási, közösségépítő, lelkigondozó tevékenységére, meggyőződésem,
hogy a határon túli magyarság megmaradásában is meghatározó munkát végeznek. Mindazonáltal
tény, hogy egyes egyházak, főleg a katolikus egyház súlyos válságban van,
folyamatosan csökken a hívek és még inkább a papok száma. Biztos vagyok abban,
hogy az ön legutóbbi, nagy vihart kavart kijelentése nem csupán jele ennek a
válságnak, hanem részben az okokra is rávilágít.
Ön augusztus 20-i ünnepi (!) beszédében azt
állította, hogy bűnt követ el, aki részt vesz a lombikbébi programban. Ezt
előbb nagyon nem értettem, hiszen a katolikus egyház az élet védelmében
tiltakozik az abortusz ellen, itt pedig, a jó isten által erre teremtett
sejtjeik felhasználásával, életet szeretnének létrehozni. Méghozzá olyan
emberek, akik évek, évtizedek óta várnak arra, hogy ez nekik természetes úton megadasson.
Aztán egy interjúban ön azt is kifejtette: „ A lombikbébiprogrammal
az a probléma, hogy nem a férfi és a nő természetes kapcsolatában fogan meg az
élet, ráadásul pluszmegfoganások is történnek mesterséges körülmények között.
A többi embriót vagy lefagyasztják és félreteszik, vagy elpusztítják.
A mesterséges megtermékenyítés nem elfogadható a Katolikus Egyház számára.”
Engem ez a véleménye teljesen felháborított.
Elsősorban azért, mert egyenlőséget vonni az terhesség-megszakítás (amikor egy
embriót elpusztítanak), illetve egy lombikprogram (amikor életet hoznak létre)
között már önmagában is felháborító. Ön persze azt állítja, hogy ennek során a
fölösleges embriókat elpusztíthatják, mert mindig több petesejtet termékenyítenek
meg és tudatlannak nevezi azokat a szülőket, akik ezt választják. Csakhogy
ilyen alapon a természet a legnagyobb gyilkos, hiszen a természetes
kiválasztódás révén jutottunk el oda, ahol állunk. Pedig a természet törvényeit
az isten teremtette. Ön az interjú során az orvostudományra hivatkozik, de alig
hiszem, hogy a lombikbébi-program kérdésében az orvosok zöme egyetértene önnel.
De lássuk a kérdést morális szempontból. Az
emberi bűnök meghatározása tekintetében talán a Tízparancsolatot elég hitelesnek
tekinthetjük (annál is inkább, mert tudomásom szerint az Úr azóta nem
nyilvánult meg nyilvánosan ebben a kérdésben). És valóban benne van a „Ne ölj!”,
de talán Ön sem akarja azt állítani, hogy ez arra az esetre is vonatkozik, amikor
ezzel új életet hozunk létre.
Megjegyzem, az egyházak igencsak mérsékelt
eredménnyel veszik fel a harcot a Tízparancsolatban szereplő bűnökkel szemben
is. A gyilkosok, tolvajok és paráznák zöméhez el sem ér a hangjuk, sőt, egy
részük minden vasárnap ott ül a templomban, aztán hazamegy és folytatja tovább.
Arról nem is beszélve, hogy az egyházon belül is elég sor bűnöcske kerül
napvilágra. Lenne hát feladat bőven, nem kell itt új bűnöket keresni.
Megvallom őszintén sokat gondolkodtam azon,
hogy mi volt ezzel a nyilatkozattal az Ön szándéka (főleg egy ünnepi
beszédben). Mert azt nehezen tudom elképzelni, hogy ha egy házaspár nagyon
szeretne gyereket, ez a fenyegetés visszatartsa a lombikbébi-programtól. Vagy
egyszerűen bűntudatot akart ébreszteni bennük? Az meg mire jó?
Ma, amikor fogy a magyar és az európai, és
fogy a keresztény is, ez nem csupán ember-, hanem egyházellenes is. Hiszen ha
Önök nem bélyegeznék meg őket már születésük előtt, akkor egy részük nyilván
hívő emberré válna.
Látom magam előtt a püspöki kart, zömmel
hetven-nyolcvanéves embereket, akik már eleve önmegtartóztatást és
gyermektelenséget fogadtak (bár azért hallani néha ezt - azt), így vélhetően
soha nem jelentett számukra problémát ez a kérdés, sőt még a fogamzásgátlás sem
amint kijelentik, hogy ez mind bűn. Ez olyan, mintha egy közoltatási törvény
megalkotását olyanokra bíznánk, akik még sosem jártak iskolába.
Ha már így döntöttek, mivel mindig a Szentírásra
hivatkoznak, Jézus szavaival válaszolnék nekik: „ Az vesse rá az első követ,
aki bűntelen közületek!” (Szent János evangéliuma, 8,1-11)
2017. augusztus 25., péntek
Gyorsított szülői értekezlet
Tisztelt
szülők, kedves anyukák! Sok szeretettel üdvözlöm önöket, és külön is a kissé
megkésett Furulyás-apukát, aki a férfinem képviseletével nagymértékben emeli
értekezletünk színvonalát. Reméljük, legutóbbi összejövetelünk óta sikerült
rendezni a családi problémákat, és nem csak azért tette nálunk tiszteletét,
mert a dugulás-elhárító ismételt látogatása miatt kedves neje, Margitka,
kicsukta a lakásból.
No, szóval
elmondhatatlanul örülök, hogy eljöttek, mert milyen szép dolog is, hogy
találkozhatunk, én megajándékozhatom önöket a problémáimmal, önök megoszthatják
egymás között a mákos bejgli receptjét, aztán pedig közösen, önként és nagy
lelkesedéssel, megajándékozhatják iskolánk alapítványát. Ennél jobban csak
annak örülök, hogy Bibircsók-anyuka és Szekrényes-apuka nem jelentek meg, ők
másként szokták csillapítani információ-éhségüket, rendszerint a tanórák kellős
közepén látogatnak meg minket és verik meg az első, kezük ügyébe kerülő
pedagógust.
Azt hiszem,
ezek után áttérhetünk értekezletünk érdemi részére. Néhány szóval ismertetném
az osztály tanulmányi és magaviseleti helyzetét. Ami az előbbit illeti, örömmel
állapíthatom meg, hogy határozott előrelepés tapasztalható, a tanulmányi átlag
az elmúlt évi 2,9-ről 3,1-re nőtt. Önök ezen csodálkoznak? Hogy gyermekük
érdemjegyei szemernyit sem javultak, sőt…? Mivel egymás között vagyunk,
elárulhatom, hogy valóban jól látják, pontosabba, jól nem látják, amit nem
látnak. A javulás annak köszönhető, hogy Éliás Bercikét, aki jegyeivel még
ennek az osztálynak az átlagát is számottevően le tudta rontani, a bukás után
átvitték egy másik iskolába. Anyukája szerint mi képtelenek vagyunk feltárni
gyermeke rejtett képességeit.
Ami a
magaviselet illeti, itt is kedvező változásokról számolhatok be. Természetesen,
neveket a személyiségi jogok miatt nem említhetek, de általánosságban
elmondhatom, hogy osztályunkban az elmúlt évhez képest öt százalékkal csökkent
a súlyos testi sértések, nyolc százalékkal a lopások, kilenc százalékkal a
rablások és tíz százalékkal a szemérem elleni erőszak eseteinek száma. Ez
jórészt annak tudható be, hogy pedagógusainkat beiskoláztuk egy önvédelmi
tanfolyamra, így a tanulók részéről őket a korábbihoz képest jóval kevesebb
atrocitás éri. Illetve megkértük Malvinka tanár nénit, hogy forró nadrág
helyett inkább térdig érő szoknyában járjon be az iskolába, ami szintén
nyugtatólag hatott intézményünk hímnemű növendékeire.
Mi a
probléma, Szerénke? Hogy önök a saját gyermekük érdemjegyire lennének kíváncsiak?
Írásbeli engedélyük van? Nem, nem az igazgatótól, nem is az ombudsmantól, hanem
a gyerektől. A gyermek érdemjegye személyes adat, arról csak az ő írásbeli
engedélyével adhatok felvilágosítást.
De nem is
azért jöttünk most össze, vannak ennél fontosabb kérdések is. Itt van mindjárt,
az osztálykirándulás kérdése. Akkor mennyit is kell fejenként összedobni, hogy
a gyermekek országot láthassanak? Na, Zsófika, mondja csak bátran! Ahogy egymás
között megbeszéltük! Igen, igen, tízezer forintot. Szavazzuk meg, kedves
szülők, gyorsított eljárással! Van valaki ellene? Nincs. Ragyogó, megszavazva.
Mehetünk
tovább. Ki mivel tud besegíteni a klubdélutánba? Szerénke tortát? Igen!
Mariska, te hozod a teasüteményt? Ki hozza az üdítőt? Ez is megoldva. Ki tudna
felajánlani valami kis töményet? Nem, nem Furulyás-apuka, talán jobb, ha ezt
nem bízzuk önre. Vannak már tapasztalataink. Köszönöm, Ágota, köszönöm, hogy
jelentkezett! Ja, hogy csak megvakarta a fülét? Most már késő, ne tessék itt
fölöslegesen vakarózni, kérem! Ez egy hivatalos rendezvény. Felkérném,
Szerénkét és Mariska, hogy a teasütemény elkészítésének mikéntje miatt
kirobbant nézeteltérésüket inkábba polgári bíróságon folytassák, elvégre, így
sosem megyünk haza. És megkérek mindenkit, hogy a gyermeket bel ne hozza a
klubdélutánra, mert az csak feszélyezne minket.
A végére
hagytam a legfontosabb kérdést, nevezetesen, hogy akkor mennyit is fizetnek
majd be önök teljesen önként az iskolai alapítványba. Döntésüket
megkönnyítendő, szét is osztottam egy szerény kalkulációt, amely a
legalapvetőbb szükségleteket tartalmazza. Illetve, ezek alapján egy számítást,
a szükséges befizetésekről. Van valakinek ellenvetése? Ágota, most
jelentkezett, vagy vakaródzott? Na, azért! Én a maga helyében megnézetném azt a
fület!
Ezzel, azt
hiszem, mindent megbeszéltünk. Meg is köszönném a megjelenésüket, hiszen a
gyermekeink útját csak így, összefogva tudjuk hatékonyan egyengetni. Annyit még
búcsúzóul megjegyeznék, hogy az igazgató úrnak a jövő hónapban lesz a
születésnapja. Meg nekem is. Nos, akkor, mindenkinek kellemes gyermeknevelést!
A viszontlátásra!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)