És megcsörrent a telefon...

 Íme, hát, itt élünk a technikai forradalom, az infokommunikációs robbanás dicsősége korában, s vígan élvezhetjük áldásos adományait. Az ölünkben laptop, oldalunkon tablet, a zsebünkben okostelefon. Lehetőleg éjjel-nappal, hogy le ne maradjunk valamiről, ami létfontosságú, aminek elszalasztását életünk végéig bánni fogjuk.

Hát így élünk mi, kedves barátaim! Kora reggel nem a vekker vagy kedvesünk ölelése ébreszt, hanem a mobiltelefonunkon beállított ébresztő. Nosza, rajta, ki az ágyból, irány az illemhely.  Ajtót ki, villanyt fel, nadrágot le. Már-már éppen nekikezdenék a banálisan diszkrét, ám mégis életbevágóan fontos teendőknek, amikor pityegni kezd az asztalon felejtett telefon.  Csírájukban fojtom el alantas testi vágyaimat, nadrágot fel, villanyt le, ajtót be, futtában kapom fel a készüléket.

„Önnek egy üzenete érkezett!” – olvasom a miniatűr képernyőn, s lelkesedéssel vegyes kíváncsisággal keresem elő, vajon ki és mit üzent nekem hajnalok hajnalán.

 „ Ez úton szeretnénk felhívni figyelmét akciós készülékvásárlási ajánlatunkra! További részletek, társaságunk honlapján.” – olvasom, némileg csalódottan, de türelemmel.

Ajtót ki, villanyt fel, nadrágot le, s máris élvezhetem a mosdóban a rég várt testi örömöket. Később már-már teljesen beleélem magam a szokásos tisztálkodási teendőkbe, amikor csöng a telefon. Ott állok a zuhany alatt, ahová mégsem vihettem magammal a készüléket, és semmi kedvem kibújni a vízsugár alól, de ki tudja, milyen fontos hívást kapok. Vízcsap el, fürdőköpeny fel, ajtó ki.

-- A Szárnyaló Magyarországért Alapítványtól hívom – búg a fülembe egy kedves női hang. – Tisztában van ön azzal, hogy hazánkban majdnem kipusztult a búbos vöcsök?

-- Hát, … nem,  … nem igazán – hebegem zavartan a telefonba, s közben boldogult biológiatanárnőm jut eszembe, s érzem hogyan árad szét a hiányos műveltségem feletti önvád félig még nedves testem minden porcikájában.

-- Hálásak lennénk, ha támogatná vöcsökmentő projektünket egy csekély összeggel – folytatja a hölgy rutinosan.

Természetesen, azonnal felajánlom a támogatásomat, így viszonylag gyorsan szabadulok, ami nagy szerencse, mert már indulnom is kell a munkahelyemre.

Villámgyorsan kiállok a garázsból, ám alighogy becsukom az ajtót, ismét csöng a telefonom.

-- Szép jó reggelt kívánok! – rikkant bele egy fiatalember. – Szeretnék önnek feltenni néhány kérdést a vásárlási szokásairól, az egész nem több húsz percnél.

Már éppen elmagyaráznám, hogy nekem most erre egyáltalán nincs időm, amikor gyanús zajt hallok a nyitva hagyott kocsi felől. Amikor megfordulok, már csak azt látom, hogy egy baseballsapkás alak beugrik az autómba, gázt ad és eltűnik a sarok mögött.

Azonnal fel is hívom a rendőrséget, jó alaposan kikérdeznek, majd, mintegy húsz perc után ígéretet tesznek a tettes, illetve a kocsim kézre kerítésre. Nincs mit tenni, elindulok a buszmegállóhoz, bár tisztában vagyok azzal, hogy már most elkéstem a munkából.

A főnököm nem igazán akarja elfogadni a történetemet, és közli, ez volt az utolsó dobásom, még egy vétség és repülök.

El is határozom, hogy ma a maximumot fogom nyújtani, csak a munkámra koncentrálok.  Csak egy szendvicset ebédelek, azt s menet közben. Épp az első falatot akarom lenyelni, amikor csörög a telefonom, aminek nagyon megörülök, hátha a kocsimat találták meg.

-- Jó napot kívánok! – kiált bele valaki harsány hangon a telefonba. – Önt az a szerencse érte, hogy nevét kisorsoltuk szokásos havi nyereményjátékunkon! Gratulálok! Így ön potom hatezer kilencszáz forintért kaphatja meg „A mindennapi időgazdálkodás alapjai” című korszakalkotó kiadványunkat.

Délután még felhívnak egy biztosítótól és egy közvélemény-kutatótól, a rendőrségtől nem. Szomorúan, reményvesztetten buszozok haza, este odabújok az asszonyhoz, kell egy kis megnyugvás egy ilyen nehéz nap után. Ebben a pillanatban megcsörren a telefon.

-- Biztosan a rendőrség!-- szaladok gyorsan az asztalhoz.

Nem éppen fiatal, de kellemes női hang szólal meg benne.

-- A lenyugvó napnak is van ereje! Rendelje meg most a Viagrát,  csak nálunk, akciós áron!

Íme, hát, itt élünk a technikai forradalom, az infokommunikációs robbanás dicsősége korában, s vígan élvezhetjük áldásos adományait. Az ölünkben laptop, oldalunkon tablet, a zsebünkben okostelefon. Lehetőleg éjjel-nappal, hogy le ne maradjunk valamiről, ami létfontosságú, aminek elszalasztását életünk végéig bánni fogjuk