Még egyszer a fociról

Csányi Sándor okos ember. Buta ember aligha tudna élete során ekkora vagyont felhalmozni. Csányi Sándor nyilván jót akar. Csányi Sándor bátor ember, hiszen annyian belebuktak már a magyar futball vezetésébe. Most, a luxemburgi meccs után látszott is rajta, hogy némileg megingott a hite.

Ennek ellenére nem tetszett a nyilatkozata. Nagyon nem. Azt mondta, ezért kell új szövetségi kapitány. Márpedig, ha a szövetségi kapitánytól várjuk a magyar foci felemelését, akkor ez nyilvánvalóan zsákutca. Még akkor is, ha a luxemburgi és az Andorra elleni vereséggel új korszak kezdődött a magyar fociban. Eddig mindig azt mondtuk, nincsenek jó játékosain. Felemlegettük, milyen bajnokságokban edződnek az ellenfeleink és hol játszanak a magyarok.

Tény, hogy nincsenek. Magyarországon 15 labdarúgó akadémia működik, a legrégebbi több, mint 15 éves. Ha minden akadémia évente csak egy NBI-es játékost nevelne ki, ez évente 15 újoncot jelentene. Tekintettel arra, hogy egy futballista pályafutása kb. 15 évig tart és 12 első osztályú csapatunk van, ebben az esetben egyetlen idegenlégiósra sem lenne szükség. Ennek ellenére van olyan csapat, amelyik hét légióssal áll ki.

Hogy mi a teendő? Az akadémiák feladata az, hogy az élvonal számára játékosokat neveljen ki. Amelyik nem tölti be a funkcióját, azt be kell zárni. vagy legalább elzavarni az egész vezetését.

Ám az idén kiderült, hogy a probléma jóval nagyobb annál, mint hogy nincsenek jó játékosink, hiszen már a gyengébb csapatoktól is kikapunk. A luxemburgi válogatott legjobb játékosai a belga másodosztályig jutottak el. Hogy ez miképpen fordulhat elő? Aki látta a meccset, pontosabban, azt az enervált kóválygást, melyet a magyar játékosok produkáltak, az fel sem teszi ezt a kérdést.(Nemrég egy magyar játékos azt nyilatkozta, hogy a hazai bajnokságban nehéz folyamatosan motivációt találni).Ez viszont nyilvánvalóvá teszi, hogy a magyar játékosok mentális felkészítése egyenlő a nullával.

Most van itt az ideje a radikális lépéseknek. Most van itt az ideje annak, hogy szétzavarják a válogatottat, jöjjenek a fiatalok, akik talán kevésbé tudják, hová kell helyezkedni, de legalább akarnak. Elvégre, mit veszíthetünk?

Ma már futballtörténelem, hogy 1981-ben a Tatabánya megverte a Reál Madridot. Lakat Károlya meccs előtt a következő beszéddel motiválta csapatát az öltözőben:

"Itt van huszonkétezer ember. Ebből húszezer egy életet húzott le a föld alatt. Fáj a dereka, vizes a térde, cukros, magas a vérnyomása, az asszony csalja, a gyerek megbukik az iskolában. Egyetlen öröme az életben, ha titeket, a Bányászt győzni lát. Adjuk meg nekik ezt az örömet! Ez a minimum, amivel tartozunk."

Ja, még annyit, hogy a magyar válogatottnak az elmúlt negyven évben több,mint harminc szövetségi kapitánya volt. És mire jutottunk?