Csaláncsempészek

 

Az öregember és a felesége egy kárpátaljai városban lakott, de gyakran jártak Magyarországra. A lányuk ide ment férjhez, ők meg unták magukat kettecskén, így, amikor lehetett, eljöttek vendégségbe. De nem is annyira vendégségbe, mert sokat segítettek a ház körül, vigyáztak az unokákra, így aztán mindenki jóljárt.

Az öreg, bár élete több mint kétharmadát városon élte le és egy gyárban dolgozott, megmaradt igazi parasztembernek, el sem tudta volna képzelni az életét jószág nélkül. Csak az szomorította el, hogy egykoron a város szélén álló házát már teljesen körbeépítették, egyre nagyobb gondot jelentett számára, hogy egy kis friss füvet szerezzen a jószágainak.

Egyszer aztán, amikor látogatóban jártak a lányánál, aki egy kis faluban lakott, felfedezte, hogy végig, a kerítés mentén rengeteg csalán nő.

-- Istenem, hogy örülnének ennek a kacsáim! – mondta a feleségének. – Mi lenne, ha vinnénk belőle egy zsákkal?

-- Ugyan, hagyd már ezt a bolondságot! – pirított rá az asszony. – Nehogy már innen vigyük haza a dudvát!

De az öreg addig duruzsolt neki, hogy ez milyen jó lenne, meg, hogy legalább itt is kigazolnák a kerítés alját, hogy végül beleegyezett.

Az egyik rokon vitte őket haza az autójával, indulás előtt aztán két zsákot félig szedtek a csalánnal, egy zsákba nem akarták belegyömöszkölni, mert az sok helyet foglal és a vámosok még azt hihetnék, hogy valamit elrejtettek alatt.

Megérkeztek a határra, jött a vámos dölyfösen, mint valami újkori Döbrögi, kinyittatta a csomagtartót és hosszasan fitymálta szegényes holmijukat.

-- Hát azokban a zsákokban mi van? – tette fel a logikus kérdést.

-- Semmi… -- szólt az öreg. – Csak egy kis csalán a jószágnak.

-- Hogy mi? – kérdezte az megütközve. – Velem ne hülyéskedjen! Na, vegyék csak ki azt a zsákot! – és rámutatott az egyikre.

Az öreg kivette és letette a földre.

-- Szóval, mi van a zsákban? – nézett rá szúrósan a vámos.

-- Mondtam, csalán – tárta szét a karját az öreg.

-- Maga velem ne hülyéskedjen! – kiáltott rá a hivatalos személy, és már nyúlt is bele a zsákba.

-- Nem kellene belenyúlni – nézett rá szelíden az öreg.

-- Nem kellene belenyúlni? – üvöltötte a vámos. – Kinek képzeli magát!

-- Ahogy gondolja – szólt a másik.

A következő pillanatban olyat ordított a vámos, hogy összeszaladtak a kollégái. A kocsit félreállították, átnézték, most már kesztyűs kézzel. Kijött a főnök is. Hosszasan tanakodtak, végül abban maradtak, hogy bármennyire is szeretnék, nincs olyan paragrafus, mely tiltaná a csalán magánforgalomban történő átjuttatását a határon. Így aztán nagy mérgesen elengedték őket.

A felesége nem volt ilyen elnéző.

-- A te hülye csalánod miatt órák hosszat álltunk a határon – mondogatta még évekig az öregnek.