Kompromisszumok nélkül

 

Csak a kutya tud teljesen, kompromisszumok nélkül szeretni. Sohasem kérdezi, hogy viszonzod-e, vagy érdemes vagy-e rá. Nem azért szeret, aki vagy, hanem mert vagy.

Az apró, gyermekökölnyi, teljesen vak és teljesen korcs kutyakölyköt apám egyik tanítványa hozta, a valahol találta, mint mondta, megmérgezték az anyját. Összeszaladtak a szomszédok is, a felnőttek tanácstalanul méregették a gyámoltalan kis jószágot. Egybehangzó vélemény alakult ki: mivel önállóan még nem képes táplálkozni, a kiskutya menthetetlen.

Csak én nem értettem ezzel egyet, s bár még kisiskolás voltam, végül rám hagyták a dolgot, csináljak vele, amit akarok, de látszott rajtuk, hogy egy lyukas petákot sem tennének az életére.

Előbb megpróbáltam cumisüvegből megetetni egy kis tejjel, de próbálkozásom teljesen sikertelennek bizonyult, ugyanis a cumi be sem fért a szájába. Később egy lapos tányérkába öntöttem neki néhány korty táplálékot, majd belenyomtam az orrát, ám így sem evett, sőt hevesen tiltakozott. Ekkor a kisujjamat mártottam bele a tejbe, majd dugtam a szájába, és Burkó, mert így neveztem el apám egyik régi, kedves kutyájáról, végre lenyalogatta  azt az egy-két csepp folyadékot. Mivel egyszerre csak egészen minimális mennyiség került a gyomrába, bizony, igencsak hosszadalmas volt egy ilyen etetés.

A módszert egészen addig folytattam, amíg ki nem nyílt a szeme, és nem kezdett el lefetyelni. Akkor még nem tudtam, hogy az állatok azt a lényt tekintik az anyjuknak, melyet életükben először pillantottak meg, ennek ellenére természetesnek vettem, hogy ő az én kutyám, neki én vagyok a gazda.

Minden korcssága ellenére, vagy talán éppen ezért, nagyon okos állat volt, egy igazi egyéniség. Szabadon szaladgált a hátsó udvaron, a csirkék és kacsák ott csipegettek körülötte, a legnagyobb jóindulattal tűrte még azt is, hogy beleegyenek az ételébe, ám ha a szomszédból véletlenül áttévedt egy aprójószág, az menthetetlenül halálra volt ítélve. A mai napig nem értem, mikét tudta fejben tartani annak a rengeteg baromfinak a hovatartozását.

Egyébként is állandó éberséggel őrizte az udvart, amint belépett valaki a kiskapun, azonnal a fogát vicsorgatta, ám a legnagyobb riadalom akkor támadt, amikor véletlenül nyitva maradt a kertkapu. A telkek hátsó részét ugyanis, mint faluhelyen általában, nem választotta el kerítés, és a szomszédok alaposan megijedtek.

Ilyenkor általában nekem szóltak, mert bár Burkó tisztelettel viseltetett a család tagjai iránt, az ételt is elfogadta tőlük, igazán csak rám hallgatott. Elég volt egyet kiáltanom, már inalt is haza.

Amikor elköltöztünk a városba, épp az ő sorsa okozta a legtöbb fejtörést. Nem vihettük magunkkal, hiszen a velünk egy fedél alatt élő nagyapámék állandó veszélyben éltek volna. Az új gazda, aki a házunkat megvette nyomban felajánlotta, maradjon ott a kutya, hiszen neki is jól jön egy éber házőrző. Még az állat vicsorgó fogai sem tántorították el.

-- Majd hozzánk szokik! Hiszen a kutya azt tekinti gazdájának, aki eteti, és itt jó dolga lesz – nyugtatott meg minket.

Ez tényleg kézenfekvő megoldásnak látszott. Elköltöztünk, eleinte nagyon elfoglalt minket a beilleszkedés, az új iskola, az új munkahely. Néhány hónap múlva azonban már ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy láthassam a kutyámat.

Egy hétvégén vissza is mentem a faluba. Alig szálltam le a vonatról, összeszaladtak a régi barátok. Együtt mentünk el a régi házhoz, ahol nagyon kedvesen fogadtak. Csak Burkót nem láttam sehol.

-- Hát a kutya hol van? – kérdeztem egy idő után türelmetlenül.

Csönd lett, szinte vágni lehetett. Még a verebek is elhallgattak a tornác előtti lugason.

-- A kutya… elment, meghasadt a szíve – szólt az ember sápadtan, lehajtott fejjel.

Aztán elmondták, hogy nem volt hajlandó megenni az ételt, amit adtak neki. Minden nap egy gereblyével tolták elé a lábast, mert csak morgott rájuk, de hozzá sem nyúlt. Abban reménykedtek, hogy néhány nap múlva, amikor majd nagyon megéhezik, ez is másképp lesz. De egy reggel ott találták elpusztulva.

Csak a kutya tud teljesen kompromisszumok nélkül szeretni. Sohasem kérdezi, hogy viszonzod-e, vagy érdemes vagy-e rá. Nem azért szeret, aki vagy, hanem mert vagy.