Az előrelátó menyecske

                                                                                      

Húsvét előtt hazafelé készülődött a tanyáról a fiatal gazdáné, hogy behozza az öregeknek a főzni való sonkát, tojást, tormát, meg ami az ün­nepi eszem-iszomhoz megkívántatik. Sok dolog volt odakint éppen, sürgős szántanivaló, s a gazda nem szí­vesen fogta volna ki a lovakat a munkából. Mivel a szomszéd tanyás­gazda is éppen befelé indult, a fiatalasszony vele, az ő féderes, rugós fogatán indult be rokonlátogatóba. Szép tavaszi nap volt, pacsirta dalolt a búzatáblák fölött, virágba borult az egész természet, fiatalok is voltak, az ördög is megkísértette őket... s elkövették azt, amit nemigen szokás megmondani annak, aki magától ki nem találja... Nagyhét lévén, a menyecske kötelességének tartotta, hogy megadja a léleknek is, ami az övé, ezért hát a többiekkel együtt a templomba ment ő is, hogy eleget tegyen húsvéti kötelezettségének. Gyónás közben töredelmesen bevallotta, hogy nem tudott ellene mon­dani az ördög kísértésének, s férjét megcsalva, vétkezett a hatodik parancsolat ellen. A lelkiatya kellő dorgálás és intés után három mi­atyánkot meg üdvözlégyet, hiszekegyet rótt ki reá vezeklésül, s aztán fel­oldozta. Ám az asszonyka csak térdepelt tovább a gyóntatószékben. -- Nyomja tán még valami a lelkedet, leányom? - kérdezte a páter.

-- Nem, tisztelendő úr.

-- Hát akkor mire vársz még?

-- Csak azért maradtam, hogy... elég lesz-e a reám kiszabott imádság a feloldozáshoz?

-- Miért ne lenne elegendő, gyermekem?

-- Mert... tudja, tisztelendő úr... én kifelé is a szomszéd kocsiján me­gyek majd a tanyára..

Fotó: Fortepan