2021. február 27., szombat

Ungvár magyarsága önérzetes nyilatkozatban válaszol a főpolgármester meghívására

 (Megjelent: Brassói Lapok, 1928.05.14.)



UNGVÁR. (A Brassói Lapok tudósítójától.) Ungvár város főpolgármestere nagy ünnepséget rendezett a csehszlovák állam: tízéves fennállásának jubileumára. A főpolgármester meghívta az ünnepségre valamennyi pártot, köztük; a magyar pártokat is.
A meghívásra a magyar pártok egyetemleges nyilatkozatban válaszoltak. A nyilatkozatban kifejtették, hogy, a magyarságnak ősi tulajdonsága a más nemzetek érzelmeit tiszteletben tartani, ez az érzés a cseh nemzetnek is szól, amely évszázadokon át megőrizte nemzeti öntudatát, s tiszteli benne az egyenességet, nemzetiségéhez való ragaszkodását és büszkeségét.
A felszabadulás és az ezt követői államalakulás azonban a magyarságnak súlyos kisebbségi sorsot hozott, s a kiszolgáltatottság érzése még máig sem oszlott el. Hangoztatja a nyilatkozat, hogy a magyar iskolákat becsukták, s a magyarság gazdasági erejét állandóan és tervszerűen csökkentik. A magyarság, még mint hivatalos kisebbség sem, jutott eddig a békeszerződésben biztosított jogokhoz.
— Vegye most mindezeket figyelembe a jubiláló cseh nemzet — fejeződik be a ruszinszkói magyarság egységes nyilatkozata.

 

A képen: Ungvári utcakép a cseh időkből

Forrás: Fortepan

Nincsenek megjegyzések: