2021. július 10., szombat

A kommunisták kihallgatása

(Megjelent: Pesti Hírlap, 1919.02.26.)


 A rendőrség a toloncházban befejezte a kommunisták kihallgatását, s kedden reggel az elfogott és letartóztatott kommunistákat a gyűjtőfogházba vitték. Kun Béla, amikor kihallgatták, tartózkodóan válaszolt a kérdésekre. De megvallotta, hogy 300.000 márkával jött Oroszországból Budapestre. Ezt az összeget rögtön szervezkedésre fordította és azóta is a kommunista párt havi költsége jóval meghaladta a háromszázezer koronát. 

A pártnak az volt a célja, hogy forradalmat készítsen elő és megbuktassa a kormányt. Egyébként a párt minden pénzt agitációra fordított, A rendőrtisztviselők a vallomások alapján megállapították, hogy a magyarországi kommunista párt összeköttetésben volt azokkal az oroszokkal, akiket nemrég elfogtak a Royal-szállóban. Egyébként, a kommunistáknak állandó futárjuk volt, aki Bécsen keresztül érintkezést tartott fenn az orosz szovjetkormánnyal és nagyobb pénzösszegeket hozott. A rendőrség összesen ötvenhét embert tartóztatott, le, ezeket kedden reggel a gyűjtőfogházba vitték. A budapesti ügyészségen Váry Albert főügyésznél rendkívül sokan kértek engedélyt arra, hogy beszélhessenek a gyűjtőfogházban levő kommunistákkal. Többek közt Jander Béla volt hadügyminiszter. 

Dr. Székely Lajos központi vizsgálóbíró három vizsgálóbíróval korán reggel kiment a gyűjtőfogházba és ott megkezdte a foglyok kihallgatását. Közigazgatási úton a toloncházban ítélkeznek a következők felett: Juhász János, Tamás József, Turánszky Ödön, Techner Ádám, Kronstein Mór, Hasek Ferenc, Gergely Pál, Hasek József, Rusznák András és Mocsnik József. Elbocsátották a következőket: Büchler Gyulát, Zeil Józsefet, Kohn Salamont, Komlós Bélánét, Schön Saroltát, Balogh Pált. Hechtl Istvánt, Krizsán Antalt, Réder Györgyöt, Klein Ábrahámot, Lővy Árpádot és Rényi-Frank Józsefet.

A képen: Kun Béla

Nincsenek megjegyzések: