2022. január 1., szombat

A Dunning–Kruger-hatás



Justin Kruger és David Dunning, a Cornell Egyetem két kutatója a 90-es években kimutatta, hogy  minél kevesebbet tud valaki egy adott dologról, annál inkább hajlamos túlbecsülni a saját tudását. Eredményeiket 1999. decemberében publikálták a Journal of Personaltity and Social Psychology folyóiratban.

Kruger és Dunning szerint számos tanulmány sugallja, hogy a legkülönfélébb területeken, az olvasott szöveg megértésétől a gépjárművek használatán át a teniszezésig és a sakkozásig az amatőrök magabiztosabbak a szakértőknél. Azt feltételezték, hogy egy tipikus jártasság esetében a hozzá nem értők hajlamosak túlbecsülni a saját képzettségüket, nem képesek felismerni, ha más ért hozzá, nem képesek felismerni, hogy ők maguk mennyire nem értenek hozzá, ha fejlesztenek a saját szakértelmükön, képessé válnak annak felismerésére, hogy korábban nem értettek hozzá.

Erre a hipotézisre építve egy tesztsorozatot végeztek a Cornell hallgatóin, amiben a saját logikus érvelési képességüket, nyelvtani ismereteiket és a humor felismerésére való képességüket kellett értékelniük. Egy teszt kitöltése és az eredményük megismerése után azok, akik jó eredményeket értek el, jól becsülték meg, vagy alábecsülték, hogy a többi résztvevőhöz képest mennyire teljesítettek jól, azok viszont, akik rosszul teljesítettek, jelentősen túlbecsülték a saját képességeiket.

Manapság ezt a jelenséget naponta tapasztalhatjuk.

Forrás: Wikipédia.

 

 

 

Nincsenek megjegyzések: