"Stefan Zweignek van egy zseniális lélektani tanulmánya a világirodalom két nevezetes szerelmi hazárdjátékosáról, Don Juanról és Casanováról. Don Juan igazi szexuális bűnöző. Gyermekkorától gyűlöli a nőket, számára a szexualitás az agresszivitás, a bosszúállás eszköze. Valahányszor sikerül egy nőt elcsábítania, lefektetnie, úgy érzi, hogy legyőzte, megalázta. Mámorító diadalérzés keríti hatalmába. Nem így Casanova! Ő az ideális szerelmes. Óriási fantáziájával a legutolsó cselédlányra is rá tud álmodni valami gyönyörűt. Lehet, hogy ez az álom csak néhány óráig, napig, hétig, hónapig tart. De ameddig tart, addig igazán szerelmes. A nőbe? Nem! A saját fantáziájába. S az imádott nő jól tudja, hogy ilyen szépnek és nagyszerűnek soha senki nem fogja őt látni többé az életben. Ám egyiküknek sincs a leghalványabb fogalma sem arról, hogy a valóságban ki a partnere. Az egyiket elvakítja a gyűlölet, a másikat a saját képzelete. Mint ahogy a mai pszichoanalízisben is rendkívül gyakori tapasztalat, hogy a legtöbb kliens szinte semmit sem tud partnere valódi arcáról, jelleméről. A mámor időszakában mindenki a legszebbik szerepét játssza el, igyekszik megfelelni a róla alkotott fantáziának. S amikor az együttélés során kiderül, hogy mégsem olyan, magára vonja társa haragos csalódottságát, gyűlöletét." (Popper Péter)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése