2017. augusztus 2., szerda

Amit szabad Jupiternek...



Mindig úgy gondoltam, hogy az állam csak olyan dolgokat várhat el a polgáraitól, melyekre magas is képes, sőt, ha közérdekről van szó, elvárható tőle némi példamutatás. Mert amíg az állami hivatalokban és cégeknél nem tartják meg a munkavédelmi előírásokat és eszük ágában sincs a családbarát feltételek megteremtése, addig megkövetelni egyszerűen képmutatás.
Most, július végén járt le az a határidő, melyet a hatóságok a parlagfű-mentesítésre adtak, az utóbbi néhány héten sorra jelentek meg az ezzel kapcsolatos felhívások, megspékelve dörgedelmes fenyegetésekkel: a hatóság szigorúan ellenőrzi majd a rendelet betartását, a gaz irtását elmulasztó tulajdonosok súlyos bírságoknak nézhetnek elébe.
Nincs ezzel semmi baj, magam is szenvedő alanya vagyok a parlagfű- allergiának. A baj azzal van, hogy ha az állam a törvény teljes szigorával csapna le, elsőként saját magát kellene megbüntetnie, mert igencsak rossz gazda. A külterületi utak és azok környezete például az állam kizárólagos tulajdonát képezik, ennek ellenére, most, a határidő lejárta után is vígan virul a parlagfű. Kíváncsi lennék, hogy a Magyar Közút ZRT mennyi bírságot fog kifizetni.Mondhatnánk, hogy nincs pénz az irtásra, de vajon a hatóságok akkor is elfogadják ezt a kifogást, ha magánemberről van szó?
Persze, én sem most jöttem le a falvédőről, ismerem a mondást: „Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek”.
(A mellékelt fotók ma délután készültek Nyíregyháza és Kemecse, valamint Kemecse és Nyírbogdány között.)



Rendes szülők



Magyarul:
A szüleim úgy viselkedtek a pasimmal, mint a saját fiúkkal. Azonnal elkezdtek keresni neki egy normális csajt.

Pártpolitikai randevú



-- Szeretsz?
-- Szeretlek.
-- Nagyon?
-- Hát persze, hogy nagyon.
-- És mit szeretsz bennem?
-- Mindent,drágám, mindent! A szemedet, a szádat, a hajadat, a bőröd illatát. Még az anyád káposztás tésztáját is!
-- Örökké?
-- Örökké.
-- Akkor is szeretni fogsz, ha már pocakos és ráncos leszek?
-- Akkor is.
-- És akkor is, ha belépek egy pártba?
-- Milyen pártba?
-- Hát… valamilyen pártba.
-- Nem, nem. Milyen pártba lépnél te be?
-- Hát… valamelyik baloldali pártba. Nálunk az egész család baloldali.
-- Baloldali? Ezt eddig mért nem mondtad?
-- Gondoltam, ez a természetes. Mért, te melyikbe lépnél be?
-- Én egyikbe sem… De ha már mégis, akkor egy jobboldaliba.
-- Ezt nem gondolhatod komolyan? Hát hová tetted az eszed? A soviniszta, fasiszta, nacionalisták közé?
-- Kik közzé? Hát te beszélsz, aki beülne a kommunisták közzé? Most már minden világos, hát ezért főz az anyád mindig káposztás tésztát!
-- Mi köze ennek a káposztás tésztához?
-- Tipikus kommunista kaja, csak a prolik főzték!
-- Ahhoz képest egész jóízűen megetted!
-- Mert nem akartam az anyádat megsérteni! Pedig igazán erőt kellett vennem magamon azok után, hogy nagyapámat a kommunisták lőtték agyon!
-- Igazán? Az enyémet meg majdnem halálra verték a Horthy börtönében!
-- Most már nem is csodálom, hogy az a liberális Dezső csapta neked a szelet!
-- Hát szél volt az?
-- Igenis, szél volt! Már azt is beszélték, hogy ti titokban koalícióra léptetek!
-- Én a Dezsővel? Soha!
-- Mért, mi bajod vele?
-- Mi bajom, mi bajom, hát épp az, hogy liberális! Minden nővel lefekszik. Amikor szóvá tettem, azt mondta, ne korlátozzam az ő alapvető emberi jogait!
-- De te az Attilával is kacérkodtál!
-- Az Attilával? Hiszen az egy szélsőjobboldali!
-- Na és? A parlamentben is mondogatják: „ A baloldal a szélsőjobbal kacérkodik.”
-- Pont te beszélsz? Azt is mondják a parlamentben, hogy a jobboldal a szélsőjobb ikertestvére.
-- Az mégsem kacérkodás. Egyébként sem jelent semmit. Vannak nagyon rossz testvérek is.
-- Hát… ez mondjuk igaz. A Zsófi is lenyúlta a nővére pasiját. Akkor te sem szereted az Attilát?
-- Én? Gyűlölöm! Legszívesebben lekevernék neki két akkora pofont, hogy leesne a feje!
-- Tudod mit, gyűlöljük együtt!
-- Jó, gyűlöljük!
-- Hát mégis szeretsz?
-- Hát hogyne szeretnélek, te kis buta! Te is szeretsz?
-- Imádlak! Tudod, nincs még egy ember a földön, akivel olyan jól tudnék gyűlölni, mint veled!

2017. augusztus 1., kedd

Egy kis átverés


Kérsz egy hűsítőt?

Egy hűsítő kép ebben a dög melegben:

Bénító összegek



Volt nekünk egy szenzációs vizes VB-nk, amely ismét összekovácsolta az ország nagyobb részét. Azért a nagyobb részét, mert a fanyalgók persze ismét megjelentek, de nem zavartak sok vizet. És azért ismét, mert legutóbb labdarúgóink franciaországi VB- szereplését kísérte ilyen eufória.
Teljesen kézenfekvő, hogy sokan összehasonlították a két eseményt, már ami nemzeti örömszerző hatásukat illeti, miközben megállapították, mily igazságtalanság, hogy miközben itt a világbajnoki érmeknek örült ennyire a magyar (vagy még azoknak sem), a focistáknál már az is nemzeti orgazmust váltott ki, hogy továbbjutott a csapat a selejtezőcsoportból.
El lehetne intézni ezeket az összehasonlítgatásokat egy kézlegyintéssel, mondván, a foci az mégiscsak foci, de nagyon rosszul tennénk, mert továbbgondolva a dolgokat, sokat okulhatnánk belőle. Persze, nem nekünk kellene ezt végiggondolni, hanem annak, akik ezért kapják a fizetésüket. És vannak szép számmal.
Azonnal kiderülne például, hogy a magyar foci és az úszás között az a legnagyobb különbség, hogy az utóbbiban csak a teljesítményért jár fizetség. Itt ugyanis legalább válogatott-közelbe kell kerülni ahhoz, hogy értékelhető összeg üsse a versenyző, az edző markát. Persze, itt is lehet súlyos tízmilliókat keresni, csak ahhoz meg kell verni legalább a fél világot. És nem lehet kamuzni. Egy úszó nem mondhatja, hogy elcsalta a bíró, hogy rossz volt a pálya, hogy ő legalább akart. Mert ott ketyeg a stopper és az kegyetlen dolog.
A foci, persze, egészen más. Egyre gyakrabban hallhatunk arról, hogy az NBI-ben havi kétmillió alatt már nem találunk focistát, és hogy, mivel valós teljesítmény nélkül is nagyon jól meg lehet élni, igazából semmi sem motiválja a játékosokat.  Így a nagy pénzek valósággal megbénítják őket. Már tisztelet a kivételnek. Legutóbb Vladan Csukics, a Fradi most visszavonult légiósa beszélt erről.
Persze, teljesen logikusan „járnak” ezek a pénzek ebben az első osztályban, ha sokszor még a legalsóbb szinteken is fizetnek a játékosoknak. Úgy hírlik, ez még a megye III-ban is előfordul, ahonnan már ki sem lehet esni.
Na, ezt kellene megszüntetni, de sürgősen és legalább az NBIII-tól lefelé megtiltani bármilyen pénzkifizetést. „Fővesztés” terhe mellett. Akkor talán elindulna valami megtisztulás, elválna a búza az ocsútól, akarom mondani, a profi az amatőrtől. Persze, mint már említettem, azoknak kellene ezt végigcsinálni, akik ezért kapják a fizetésüket.