A két Vászja

Mostanában, hogy Ukrajnában újabb és újabb magaslatokra hág a , kormányzat által is gerjesztett,  kisebbségekkel szembeni türelmetlenség, sőt, gyűlölet, gyakran eszembe jut a két Vászja. Pedig lassan negyven éve nem láttam őket, azt sem tudom, élnek-e, halnak-e.

A két Vászjával a hetvenes évek második felében hozott minket össze a sors. Akkor vettek fel az ungvári egyetemre és költöztünk be a diákszállóba, néhány, szintén elsős és szintén magyar barátommal. A diákszálló úgynevezett blokkokból állt, ami azt jelentette, hogy az előszobából egy három, illetve egy négyágyas szoba nyílt, melyekhez egy közös fürdőszoba, illetve mosdó tartozott.

Mi a négyágyas szobában laktunk, a háromágyas még üres volt, és örültünk annak, hogy a mi kis magyar szigetünket nem bántja senki. Ám az örömünk nem tartott sokáig, már csak azért sem, mert az egyetem  vezetése nem nagyon tűrte az effajta elkülönülést, ugyanis két-három hét múlva a szomszédba beköltöztették a két Vászját, akiket hírük igencsak megelőzött.

Azt kell mondanom, hogy ettől kezdve a „felsősök” mind minket féltettek, ugyanis ez a két kigyúrt negyedikes ruszin fiú volt a kollégium réme, alig volt olyan verekedés, melynek ők ne lettek volna tevőleges résztvevői, így aztán mindenki biztosra vette, hogy minket megesznek reggelire. Ezek után magunk is enyhe szorongással vártuk a beköltözésüket.

Még akkor is gyanakodva méregettük őket, amikor egy este beállítottak hozzánk két üveg borral, és nem éppen visszafogottan közölték: márpedig most velük inni kell a nagy örömre, hogy szomszédok leszünk. Később lassan oldódott a légkör, igazából soha nem volt semmilyen konfliktusunk.

Aztán jött az Erzsébet-nap. Mivel három Erzsébet volt a csoportunkban, sokat gondolkodtunk, hol lehetne megünnepelni, és mert a miénk volt az egyetlen magyar szoba, kézenfekvő volt a megoldás. Eleinte nem is volt semmi baj, szépen, szolidan poharazgattunk, később azonban megérkezett néhány idősebb srác, enyhén illuminált állapotban, felharsant a magyar nóta, egyikük az asztalon állva táncolt és állítólag, valamelyikük egy üres üveget is kidobott az ablakon. Ennek ellenére a névnap incidens nélkül ért véget, pedig a végén a két szomszéd is átjött, a maradék bort velük ittuk meg.

A kollégiumban fegyelmi ügyekben formálisan egy úgynevezett diáktanács döntött, ennek elnöke, egy ukrán fiú, aki mindig úgy viselkedett, mintha legalábbis ő lenne a rektor,  a mi folyosónkon lakott és évfolyamtársa volt a két Vászjának. A névnapot követően bekopogott hozzánk és közölte, hogy az egy szinttel lejjebb lakó ukrán lányok feljelentettek minket garázdaság és csendháborítás miatt, majd kiakasztott a falra egy határozat-tervezetet, melyet állítása szerint a diáktanács a következő ülésén meg fog tárgyalni. A tervezet értelmében, a döntést követő három napon belül ki kell költöznünk a kollégiumból, mert viselkedésünkkel szégyent hoztunk a szovjet ifjúságra és „veszélyeztetjük társaink erkölcsi fejlődését”.

Az események tragikus alakulása letaglózó hatással volt ránk, nemcsak azon törtük a fejünket, hogy hol fogunk lakni, hanem még inkább azon, mit mondunk majd otthon. Ilyen siralomház-hangulat volt akkor is, amikor este benézett hozzánk a két fiú. Persze, azonnal észrevették, hogy baj van, mi meg elpanaszoltuk nekik kilátástalan helyzetünket.

-- Ugyan, nem eszik olyan forrón a kását – mondta az egyik (vagy valami hasonlót, ruszinul). Aztán némi tanakodás után azt mondta, menjek vele.

A diáktanács elnöke a folyosó végén lakott. Beléptünk az előszobába, azt mondta, én maradjak itt, aztán bekopogott hozzá. Természetesen, az üvegajtón keresztül minden szót hallottam és sok mindent láttam.

-- Jura, ugye te írtál ma egy határozat-tervezetet a szomszédjaink kiköltöztetéséről?

-- Igen. És?

-- Na, azt most azonnal összetéped!

-- Dehogy tépem össze!

-- Márpedig összetéped! – itt valami reccsenést és tompa puffanást hallottam, mintha valaki odább akarná tolni a falat. Aztán egy pillanatra csönd lett.

Majd nyílt az ajtó, megjelent mögötte Vászja néhány papírfecnivel a kezében, de még visszaszólt:

-- Meg ne próbáld még egyszer megírni, mert úgyis megtalállak! És ismersz…

Ahogy mentünk hazafelé, nekem csak annyit mondott, hogy most már nem lesz semmi baj.

 A biztonság kedvéért a másik Vászja, akitől mindig elolvadtak a csajok, még végigudvarolta a diáktanács hölgytagjait, hogy ha szavazásra kerülne sor, észnél legyenek. Mi ennek ellenére szorongva vártuk az ülést, de kiderült, hogy ez a kérdés fel sem vetődött.

Másnap vettünk néhány üveg bort és megittuk a ruszin-magyar barátság tiszteletére. Egyáltalán nem zavarta őket, hogy szinte semmit nem tudtunk ruszinul és ukránul, hiszen mi az iskolában csak oroszt tanultunk. Mert így is lehet. Mondom, mostanában gyakran eszembe jut a két Vászja.

Fatális tévedés

Egy egyetemista fiú lakást bérel egy társasházban. Bekopog a szomszédba az idős Szabó nénihez, és megkéri, hogy varrjon fel egy leszakadt gombot a nadrágjára. A néni mentegetőzik:
- Sajnos, fiam, én már nem látok varrni. De kérje meg Kovácsnét, ő biztos szívesen segít.
Bekopogtat a fiú Kovácsnéhoz, be is megy. Kis idő múlva az öregasszony felfigyel rá, hogy Kovácséktól óriási dübörgés, ordítozás hallatszik. Kinéz a folyosóra, látja, hogy a fiú megtépázva támolyog ki a lakásból.
- Mi történt magával? Nem varrta fel Kovácsné a gombot?
- De felvarrta. Csak amikor el akarta harapni a cérnát, épp hazajött a férje.

Archív fotóriport a cseh támadásról

Hetvenkilenc évvel ezelőtt,  1939. január 6-án Munkácsot cseh támadás érte Oroszvég felől, ahol csak kis létszámú határőrs volt. Ennek előzménye, hogy a bécsi döntés értelmében 1938. november 10-én a várost visszacsatolták Magyarországhoz, a cseh katonaság kénytelen volt kivonulni. Amibe viszont nagyon nehezen törődtek bele.

Bár a harcoknak magyar részről nyolc halálos áldozatuk volt, a főleg civil önkéntesekből, vasutasokból és csendőrökből álló, rosszul felszerelt véderőnek sikerült visszaverni a támadást. A korabeli felvételeken jól látszik, hogy a csehek ágyúval is lőtték a várost, amiről a színház oldalán lévő belövés is tanúskodik.

A napokban kezembe akadt a Pesti Napló képes mellékletének 1939. január 15-i száma, mely beszámolót közöl az eseményekről Fotoriport Munkács véres vízkeresztjéről címmel. Mellékelem az újság vonatkozó oldalainak másolatát.

Akinek a szeretője keres feleséget

Házasságszédelgő vasutas
1918., március 30
(A Nyírvidék tudósítójától.)
Nem minden pikantéria nélkül való esetet tárgyalt most a nyíregyházi törvény, szék, amely előtt házasságszédelgés miatt egy fiatal, jóképű vasutas állott vádlottként.
A múlt év végén megjelent Nyíradonyban egy jólöltözött, fiatal vasutas, aki mint ifjú Schiff Antal államvasúti fékező mutatkozott be és sorra járta a lányos házakat, azt adva elő, hogy nősülni akar és egy szerény, szép és jómódú lányt keres feleségül. A bőbeszédű fiatalember, akinek a kíséretében egy leány volt, elmondotta, hogy ő gazdag ember, negyven hold földje, tanyája van, amellett a vasúttól sok mindent kap részben olcsó pénzért, részben pedig ingyen, úgy, hogy igen jó parti, és bármely lány kitüntetésnek veheti, ha megkéri a kezét. A vasutas társaságában levő lány, akit Schiff a nővéreként mutatott be, mindenben megerősítette a bátyja állítását, sőt dicsérte bátyját, aki igen rendes, józan ember, nem iszik, nem kártyázik és ideális férj jelölt.
Nyíradonyban két háznál. Kertész Sándornénál és Terelik Györgynénél vizitelt le, a háztűznéző testvérpár, majd átmentek Nyírtassra, ahol Prámér Gusztávné eladólányát, és Major Magdolnát, egy erényes hajadont látogattak meg. Két-három napig tartózkodtak itt is. A lánynéző vasutasnak mindenben a kedvében jártak, a vendégágyba fektették, az asztalra a legjobb bort tették és mivel igen szerette a csőrögét, minden eladólány friss csőrögét sütött a legénynek. Nyírtass után Szabolcsveresmartra mentek át. ahol Margittay Ferencné eladó lányát nézték meg, és természetesen házasságot ígértek neki is, mint minden lánynak.
Háromnapi mulatozás után innen is tovább mentek, főképp azért, mert nagyon égett már a talpuk alatt a föld. Ugyanis, mikor egyik, vagy másik családnál bevégezték a háztűznézést. ügyességgel, ravaszsággal vagy ékszert, vagy valami drágább ruhafélét, sőt még pénzt is kicsaltak az örömanyától, aki természetesen boldogan sietett a vőmuram segítségére, annál inkább, meri az ékszert is, meg a ruhát is csak mintának vették el, hogy a menyasszonyunk aztán megvegyék az ékszer vagy a ruha párját.
A menyasszonyok azonban, csakúgy, mint Nyírtasson vagy Veresmarton hiába várták a vőlegényt, eltűnt az a párjával és a kicsalt holmival együtt A megcsalt menyasszonyok följelentést tettek aztán a vasutas ellen, akit sikerült is elcsípni a csendőröknek, a lány azonban, Hajdú Eszter, aki, mint kiderült, nem a testvére, hanem a szeretője volt, a vasutasnak megszökött.
Schiff Antal felett most Ítélkezett a nyíregyházi törvényszék és több rendbeli csalás bűntettében bűnösnek mondotta ki a vasutast, akit egy évi börtönre és száz korona pénzbüntetésre ítéltek.

Tényleg megúszhatatlan

Jakupcsek Gabriella

Megúszhatatlan

Ahogy a gyerekeimnek elmesélem

Az ünnepek alatt a családom ajánlotta figyelmembe ezt a könyvet. Megvallom őszintén, előítéleteim vannak a „női” szerzőkkel szemben, az esetek többségében a lelkizés, pontosabban nyavalygás olyan magaslatait és mélységeit tárják elénk, mely a legtöbb férfiember, de még a hölgyek nagy része számára is fárasztóan érdektelen.

Jakupcsek azonban más. Olyan kérdéseket tesz fel, olyan dolgokról mondja el a véleményét, teljesen közérthető módon, melyekkel valamennyien szembetalálkozunk.

Íme, egy részlet ízelítőnek: „ A rendszerváltás utáni generáció sok erkölcsi kérdésben elengedte a gyerekei kezét azzal, hogy majdcsak felnőnek maguktól. Ez pedig veszélyeket hord magában, ezért javaslom, a gyerekvállalásnak és a gyereknevelésnek ne csak az anyagi oldalát nézzük. Az esetleges anyagi nehézségeknél sokkal nagyobb baj, ha a gyerek úgy nő fel, mint a gyom az árokparton.”

És egy másik:” Szerencsés arra is megtanítani a gyereket, hogy vigye a kapcsolatait. Hogy a nagymamát fel kell hívni mondjuk kétnaponta felnőtt korban is, hogy a testvéreidet látnod kell így vagy amúgy, minél többször, hogy jelentkezz rendszeresen a barátnőidnél, kérdezd meg tőlük, mi újság velük, vigyél nekik csokit a születésnapjukra. Rengeteg olyan szülőt és nagyszülőt ismerek, aki önzésből vagy érdektelenségből, ki tudja, de alig tart kapcsolatot a gyerekével, unokájával, és ez nagyon fájdalmas.”

Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, de különösen a gyakorló és jövendőbeli szülőknek. Mert az ilyesfajta szembenézés tényleg megúszhatatlan.