Incidens az érettségin

 

Az egész épületben tapintani lehet a feszültséget. Mint, ahogy érettségi vizsgán ez lenni szokott. Az első vizsgázó odalép az asztalhoz, leül a bizottsággal szemben. Jólfésült, de nagyon ijedt fiatalember, aki az ujjait ropogtatva próbálja palástolni lámpalázát.

-- „Ady Endre és a magyar ugar” – olvassa a tétel első, igencsak sejtelmes kérdését az elnök úr.

A fiatalember próbál összefüggően beszélni, persze, tőmondatokban. Szó esik itt hazaszeretetről és provincializmusról, Nagyváradról és Párizsról.

-- Fiam, maga nekem azt mondta egyszer, hogy nem szereti Adyt – szakítja félbe számon kérően Gorombcsik tanár úr. – Mi az, hogy nem szereti? Milyen magyar ember az, aki Adyt, a mi Adynkat nem szereti?

Csönd van. Mert mit lehet erre mondani? A fiatalemberből ez a néhány mondat a maradék hitet is kimarta, a nagytudású bizottság pedig már le is vonta a megfelelő következtetéseket.

Ebben a pillanatban kopogtatnak az ajtón. Rémülten villannak a tekintettek, hiszen ki merne egy érettségit félbeszakítani. Aztán nyílik az ajtó, s belép egy furcsa, a rekkenő hőségben is nagykabátba burkolózó alak, hatalmas kalappal a fején. Köszön is tisztelettel, de nem felel senki, szóhoz sem tudnak jutni a jelenségtől, mindenkit letaglóz a hasonlatosság.

-- Maga meg kicsoda? – kérdezi végül sápadtan az elnök úr.

-- Ó, hát nem ismer meg? Ez nem csupán sajnálatos, hanem némileg sértő is – feleli az idegen. – Hiszen ön az én munkásságomnak szentelte az életét, mondhatni, rám építette a karrierjét. Hány könyvet is írt rólam? Nyolcat? Tízet? És mi az, hogy engem muszáj szeretni? Hiszen az egész költészetem épp arról szól, hogy szeretni csak szabadon lehet és élni csak szabadon szabad!

-- De ön nem lehet Ady Endre! Ő már régesrég halott! – szól az elnök úr, még sápadtabban.

-- Való igaz, s mily szerencse ez önökre nézve, hiszen ki lehet forgatni a verseimet, büntetlenül meg lehet fogalmazni, hogy mivel mit akartam mondani. Azt hitték, hogy odafentről nem kísérem majd figyelemmel az utóéletemet? Nem, ezt már nem bírtam nézni, ezért jöttem vissza!

-- Önnek itt semmi keresni valója! – reccsent rá Gorombcsik tanár úr. – Azonnal hagyja el a helyiséget!

-- Semmi keresni valóm? Hiszen engem államilag foglaltak bele a tételekbe. Mellesleg, kíváncsi lennék az ön személyes véleményére a költészetemet illetően.

-- A személyes véleményemre? Hát… kiváló! Fantasztikus!...A magyar irodalom gyöngyszeme!

-- Ez érdekes, hiszen alig több, mint harminc éve Ön még a pusztuló magyar dzsentri képviselőjének tartott engem, egy pusztuló, dekadens irodalom erkölcsileg züllött alakjának. Idézzek szó szerint a cikkéből?

-- Mars ki innen! – kiált fel vöröslő arccal az elnök úr. – Megzavart egy érettségi vizsgát! Magára itt semmi szükség! Azonnal tűnjön el, mert rendőrt hívok!

-- Ahogy gondolják, uraim! Már megyek is. Értem én, hogy nem könnyű a múlttal szembenézni – szólal meg Ady, aztán kilép a nyitott ablakon és eltűnik a ragyogó napsütésben.

Egy darabig nem szól senki.

-- Folytassuk, kérem! – mondja néhány perc múlva az elnök úr! – El ne felejtsük majd jegyzőkönyvbe venni, hogy egy bizonyos Ady Endre megzavarta az érettségi vizsgát.

 

Rendes ember

A nyilas hatalomátvétel után Kellér Dezső, a kiváló dalszerző, humorista és konferanszié munkaszolgálatosként lapátolt, talicskázott. Egyik társa elárulta a zsidógyűlölő őrparancsnoknak, hogy aki mellette lapátol, sok gyönyörűséges dalnak írta a szövegét. Az őrmesternek sehogy sem fért a fejébe a dolog. Szétvetett lábakkal megállt Kellér Dezső előtt, és nekiszegezte a kérdést:
- Igaz az, hogy maga írta azt a dalt, hogy: "Paplak mellett lakik a Katika"?
- Alázatosan jelentem őrmester úr, igaz.
- Aztán igaz, hogy maga írta a "Nem tudom az életemet hol rontottam el" című nótát is?
- Igenis őrmester úr.
- És azt is, hogy: "Szeretem a kertet, mely a házad körül virul"?
- Azt is őrmester úr - húzta ki magát büszkén Kellér.
- Hát nem találtak egy rendes keresztény embert, aki megírta volna ezeket a dalokat?

 

A tiszadobi pusztítás

 

Milliókat semmisítettek meg

(Megjelent: Nyírvidék, 1919. 01.22.)

Debrecenből írják: Budai Aladár őrnagy, a debreceni karhatalom parancsnoka, aki legutóbb két napra Tiszadobra utazott, hogy az ott működő debreceni kirendeltség munkáját ellenőrizze. Fényes hadnaggyal, a készültség egyik tisztjével együtt visszaérkezett Debrecenbe. Mindketten rendkívül lesújtónak mondják a látványt, mely a tiszadobi csőcselék által kirabolt híres Andrássy-kastély megpillantásakor elébük tárult s azt mondják, hogy ember le nem Írhatja azt a pusztítást, melynek a benne évszázadok óta szorgalmasan felhalmozott felbecsülhetetlen kulturális kincs áldozatul esett.
A kastélynak két emelete és ötvenkilenc mesébe illő fényűzéssel berendezett szobája volt, melyet pompás angolpark övezett. A parkban dámvadak és a tavakban szelídített hattyúk éltek, melyeket a fosztogatók összetereltek és fejszékkel agyonvertek. A földszinti táncteremben egy ébenfából faragott zongora állott, melyet ízzé-porrá törtek. Ennek közelében volt a lovagterem, melyben az Andrássy grófok ősi családi képtára talált elhelyezést, muzeális értékű páncélok, sisakok és más régi fegyverzetek között. Ezeknek jóformán híre-hamva sem maradt.
Az emelet kimondottan magas vendégek fogadására volt berendezve pazar kényelemmel. Egyik szobájában az utolsó darabig Rákóczi Ferencz korabeli bútordarabok állottak, köztük a legendás erdélyi fejedelem nyoszolyája, egy nagy mennyezetes ágy melynek selymei között valaha egy boldogabb Magyarországról szőtte ábrándjait a nagy magyar álmodó. A vandalizmus ezt a szentélyt sem kímélte meg. Az egyik szoba falát teljesen beborította egy kristály tisztaságú velencei tükör, melynek most csak apró cserepei hevernek a földön. Az összes tapétákat s egy gobelint, melyet Andrássy atyja vásárolt Parisban 83 ezer forintért, a megvadult csőcselék feldarabolta és az asszonyok belőle varrattak maguknak mellényeket és szoknyákat. El kell ismerni, hogy drágább ruhadarabokat született hercegnők sem varrathattak maguknak soha. A tiszadobi református pap szobalánya például a gobelin egyik legszebb ábrákkal beszőtt részletét szabatta fel magának. A kastély legfőbb dísze egy teljesen felbecsülhetetlen Van Dyck kép volt, melynek másolata a párisi Louvret díszíti s melynek óriási aranykeretét egy parasztasszonynál találták meg. Mikor kérdőre vonták, kijelentette, hogy a képet feldarabolta és a holt Tiszába dobta, a rámát pedig eltette magának, hogy tükröt vágasson belé.
A második emeleten volt a vendégszoba, felette bástyaszerű toronyszoba feküdt; ebben a szobában töltötte tanulóéveit a kis Andrássy kontesz, ma Magyarország köztársaság elnökének feleség.  A barbár fosztogatók nemcsak hogy mindent elhordták, de azt is, amit elvinni nem tudtak, szétrombolták A szomorúan kongó termekben mindenütt carrarai márványszobrok csonka maradványai hevernek. Egy 180 személyes velencei pohárkészletet, melynek darabja 90 koronába került, pozdorjává törtek. A kastély olyan elkeserítő állapotban van, hogy a debreceni karhatalom egyszerű katonái is könnyeztek, mikor megmutatták nekik és legszívesebben felkoncolták volna az egész falu népét.
Andrássy Gyula egyébként megüzente, hogy a kastélyt többé nem fogja berendezni. Kéri, hogy az esetleg még megmaradt vagy előkeríthető dolgokat juttassák el hozzá, ő maga sohasem akar visszamenni Tiszadobra, ahol ezentúl egy pillanatig sem tudná magát jól érezni.

 

Bagdy Emőke -- Minden a fejben dől el

A pesti rokonok látogatása

 

Amikor Gizella néni telefonált Pestről, hogy a hét végén a férjével, Károly bácsival eljönnének látogatóba, alig hittek a fülüknek. Gizella (mindig így kellett szólítani) legalább húsz éve nem járt erre, legfeljebb temetéseken lehetett vele összefutni, de akkor sem nagyon tárgyalt a falusi rokonokkal.

Eleinte még próbálták keresni, de sohasem ért rá. Állítólag az Annus néni lánya meg is kereste valami hivatalban, amikor felvették az egyetemre és egy kis segítségre lett volna szüksége albérletileg, de leüzent a portással, hogy ez egy hivatal, ide nem lehet csak úgy bejönni.

Aztán még párszor felhívták, eleinte azt válaszolta, hogy neki értekezlete lesz, aztán meg azt, hogy mityingje, arra kell készülni. Ezt nem is igazán értették, Erzsi néni, a szomszéd asszony azt mondta, hogy a mitying egy fejfájással járó betegség, ő hallotta a tévében. De minek erre készülni? Aztán valaki felvilágosította, hogy amiről ő beszél, az nem a mitying, hanem a migrén.

-- No, akkor ez a Gizella igen nagy ember lehet, mert itt a faluban ilyen soha nem volt senkinek. Még a Homonnay gróf úrnak sem a Horthy-rendszerben, pedig annak mindene volt, még szifilisze is.

Szóval mindenki megdöbbent, hogy most látogatóba akarnak jönni, de hát mit lehet erre mondani: gyertek csak, szívesen látunk benneteket.

Pénteken késő délután meg is érkeztek. Némi viszolygással álltak be a gyönyörű hófehér autóval a családfő, Géza bácsi mocskos traktora mellé. Jó, hát legalább háromszor annyit ért, mint az autó, de mégiscsak koszos volt.

Katóka, a háziasszony egész nap a fogadásukra készült, sütött-főzött, nehogy már szó érje a ház elejét. Volt is nagy örömujjongás, ölelkezés, Géza bácsi előkapta a legfinomabb szilvapálinkáját, majd, mint ez már faluhelyen szokás, elindultak, hogy mindent megmutassanak a becses vendégeknek. Előbb a gyönyörű, emeletes házat nézték végig. Gizella olyan átlényegült arccal gyönyörködött az egyébként minden nagyobb városban megvásárolható, bútorokban, függönyökben, asztalterítőkben, mintha megannyi művészeti alkotás katarzisában fürödne.

-- De jó nektek, Katókám! Ti aztán tudtok élni! – sóhajtotta, csöppet sem titkolt irigységgel.

Ezután Géza bácsi büszkesége, a konyhakert következett, de ahhoz előbb át kellett menni a baromfiudvaron, ahol legalább száz tyúk, csirke, kacsa élte nem túl változatos, de zajos életét.

Amikor Gizella meglátta az aprójószágot, vágyakozva kiáltott fel.

-- De jó nektek, Katókám! Ez egy igazi paradicsom! Azt vágjátok le, amit éppen megkívántok!

-- És milyen könnyű nekik! Hiszen el sem kell menni a bevásárlóközpontba! Ki sem kell állni azokat a fertelmes sorokat! – tódított Károly bácsi.

Géza bácsinak ekkor kissé elsápadt az arca, de rá nem figyelt senki. Főleg, amikor lejutottak a kertbe. A vendégek, hol egy málnát kaptak a szájukba, hol egy fürt szőlőt szakítottak le, hol pedig a szedret kóstolták meg. És végig beszéltek, evés közben is.

-- De jó nektek! Nincs ennél finomabb! – mondogatta Gizella.

-- Itt még az íze is más – tett rá egy lapáttal Károly bácsi – Persze, gondolom, munka is van vele, de az még jól is esik ezen a friss levegőn.

Mire visszaértek a házba, Katóka már tálalta a vacsorát. Persze, előtte még megágyaztak neki egy kis pálinkával, utána pedig Géza bácsi híres bora mellett folyt a beszélgetés, melynek során Károly bácsi többször is elmondta, a rokonságnak össze kell tartania.

-- Az az igazság, hogy lenne nekünk egy nagy kérésünk -- szólalt meg Gizella, amikor már kellőképpen feloldódott a légkör. – A mi Gizikénk lakást szeretne venni Pesten. De hát ismeritek az ottani ingatlanárakat! Az önerő meg kevés. Gondoltuk, ti adhatnátok kölcsön. Az a hat-hétmillió nektek meg sem kottyan.

A rekkenő nyári éjszakában hirtelen megfagyott a légkör. Csönd lett, csak a tücsök ciripelt valahol.

-- Találkoztunk nemrég egy fiatal párral a faluból, ők mondták, hogy Géza milyen szépen felfejlesztette a gazdaságot – törte meg a csöndet Károly bácsi. – Persze, tudom, hogy ez váratlanul ért titeket, nem is kell azonnal válaszolni, aludjatok rá egyet!

Ezek után már nem nagyon beszélgettek, mindenki aludni tért.

Még alig pitymallott, amikor Géza bácsi bekopogott a vendégek hálószobájának ajtaján.

-- Ébresztő! Dologidő van! – kiáltott el magát, amikor végre, nagysokára kinyílt az ajtó.

-- Miféle dologidő? Hány óra? – Gizella úgy állt előtte, elkenődött sminkkel, széthullott hajjal, mint egy madárijesztő.

-- Már fél öt. Titeket hagytalak egy kicsit aludni, mégiscsak vendégek vagytok. Most megyünk kapálni. Legalább meglátjátok, hogy milyen jó nekünk. Meg, milyen könnyű. De ne aggódjatok, munkaruhát adunk!

-- Ilyenkor kapálni? – nézett rá rémülten Gizella.

-- Hát persze! Bolond ember az, aki délben kapál, 40 fok melegben. Nyolcig kapálunk, majd eszünk egy finom reggelit. Aztán már nem megyünk ki a napra. Te segíthetsz majd Katónak tyúkot vágni, mert le kell fagyasztani a húst. Persze, csak a rokoni összetartás végett.

A háziak az udvaron várták a vendégeket. Elég sokáig készülődtek. Aztán megjelentek kisminkelve, jólfésülten, bőrönddel a kezükben. Egyetlen szó nélkül pakoltak be a szép hófehér autóba, aztán Károly bácsi gázt adott és eltűntek a kanyar mögött.

Bercsényi Szálloda - képeslap, Ungvár, 1914

 

 

A levelezőlap képes oldalán, az ungvári Bercsényi szálloda saroképülete látható. Földszintjén étterem és sörcsarnok működött. 1914-ben Pindinger Lajos vezette az akkor 36 szobás, étteremmel és kávéházzal rendelkező hotelt. Később a csehszlovák érában eltávolították a homlokzatról a Bercsényi nevet, bár egy 1933-as térképen szerepel, mint Berčeni hotel. Szintén ebben az épületben volt a Slovenska Banka helyi fiókja is, részben a korábbi étterem és sörcsarnok helyén.  Jogtulajdonos: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum