Etnikai reakciók

 

Beleesik egy légy egy korsó sörbe. Mit tesznek a különböző néphez tartozók?
Angol: Kiszedi a korsóból, majd távozik a kocsmából.
Amerikai: Kiszedi a korsóból, majd megissza a sört.
Kínai: Kiszedi a korsóból, majd megeszi a legyet.
Indiai: Kiszedi a korsóból, majd a sört eladja az amerikainak, a legyet pedig a kínainak.
Pakisztáni: Kijelenti, hogy a legyet az indiai dobta a sörbe Kasmírral kapcsolatba hozhatóan, emiatt katonai segítséget kér a kínaitól és pénzsegélyt az amerikaitól, hogy vehessen még egy korsó sört.

Trianon és Kárpátalja Dr Botlik József

 

Ahol bokáig vérben gázolnak

 (Megjelent: Friss Újság, 1922.09.28.)

Kun Béla rémtettei. — Egy olasz újságíró tudósítása az orosz bolsevisták vérontásairól.

A legnagyobb olasz napilap, a Corriere della Sera a bolseviki Oroszországba küldte tanulmányútra egyik munkatársát, ltalo Zingarellit. Az olasz újságíró cikksorozatban számol be hajmeresztő tapasztalatairól, amelyek mindenben igazolják azokat a híreket, amelyek a bolsevikiek rémuralmáról terjedtek el. A Magyarországon is oly hírhedt volt kommunista vezér, Kun Béla volt a mészárlások főrendezője.
Legutóbbi tudósításának, a melyet Moszkvából írt „A vér orgiája" a címe és ebben többek között a következőket írja:

Halomra lövetett tiszti árvák
— Képzeljék el, hogy a kísérteteknek milyen végtelen sora kísérné Kun Bélát, ha az áldozatok lelkeinek alkalmuk volna megzavarni hóhérjuk nyugalmát és lelkiismeretét. Képzeljenek el egy hatalmas csapat jajveszéklő gyermeket, a szimferopoli és jaltai iskolák tanulóinak szellemét, akiket azért lövettek halomszámra, mert tiszteknek voltak az árvái és a gyermekek mögött a felnőtt emberek szellemeit, ama Wrangel-tisztekéit, akik megadták magukat, mert becsületszóra ígérték nekik, hogy nem lesz bántódásuk, sőt hogy megkegyelmeznek nekik, de a következő napon, vagy még aznap agyonlövették őket. Hogy hányan voltak az ilyen módon elpusztított tizenhárom-tizenhét év közötti tanulók? Százan meg százan. És a tisztek? Több ezren. Sorsukat osztották öregemberek és asszonyok százai is.
Mindez Kun Bélának a műve volt, akit a központi szovjetkormány azzal bízott meg, hogy leckéztesse meg a „megfékezett Krímiát“ és aki úgy teljesítette ezt a megbízatást, hogy harmincezer embert küldött a másvilágra. Egész Oroszország ismeri a nevét és gyűlöli. De még a megbízói is megvetik és hogy ne legyen többé a közelükben, Jekaterinoszlávba száműzték. Kimondták róla, hogy nem normális és így most már nem elégítheti ki rettenetes szadizmusát.
A pétervári Spalernaja fogházat elevenen nem hagyta el senki. Teherhordó automobilokon kettesével összeláncolva vitték onnan ki a foglyokat, akik vászonfedéllel voltak letakarva s ha valaki közülük kidugta a fejét, hogy a várakozó tömegben megpillantsa egyik hozzátartozóját, azt az őr azonnal úgy vágta fejbe a puskájával, hogy menten meghalt. A kivégzéseket eleinte villamosszéken akarták végrehajtani, de ezek a kísérletek nem sikerültek és ezért megmaradtak az agyonlövetésnél. Ha tömegesen kellett foganatosítani a kivégzéseket, akkor géppuskát használtak, ha pedig kevesebben voltak, így jártak el: egy vizesárok fölött széles deszkát helyeztek el, az áldozatot levetkőztették s a vöröskatona kezénél fogva a deszkára vezette. A mikor a deszka közepére ért, közvetlen közelből tarkón lőtték és a mellette levő katona a lövés után beledobta a vízbe.
A vérengzések rendezésében méltó társa volt Kun Bélának egy asszony, Jakovlev Borbála, aki most már nyugalmas állásban van, mert a közoktatási népbiztosság hivatalnoka. De nemcsak ő volt az egyetlen ilyen némber, vetekedett vele a vérengzésben Zinovjev egyik Latina nevű szeretője, továbbá egy Stazov nevű asszony, végül Zoe és Dóra. Az előbbi egy csodaszép leány, az utóbbi pedig egy ezredesnek a leánya. Ezek a vidéken garázdálkodtak. Az előkelő társaság sok asszonya került a vesztőhelyre teljesen ártatlanul férjük állítólagos bűne miatt. Ez a sors érte Garcsekov hercegnőt, Kaluga tartomány volt kormányzójának a feleségét is. A hercegnek azonban, bár kiderült róla, hogy könyörtelenül bánt a néppel, megkegyelmeztek, de a feleségét, aki elítélően nyilatkozott a bolsevikiekről és aki mint mosónő tengette életét, élve dobták az Oka folyóba.
Ugyanaz a sors érte Szmolenszkben Serbatov grófnét nővérével és gyönyörű két leányával együtt, akik bár a szovjet hivatalnokai voltak, mégis kivégezték őket, mert a grófné kritizálni merte a kommunistákat. Pétervár egyik legelőkelőbb hölgye, Pancsuliszev asszony szintén a vesztőhelyen végezte életét, mert az volt a bűne, hogy lakásán megtalálták Miljukov névjegyét. Különös kegy gyanánt a beteges öregasszonynak megengedték, hogy hű szolgálójára támaszkodva mehessen a vesztőhelyre. A halál- deszka előtt azonban már sokan sorakoztak, mire egy vörösőr megszánta és így szólt hozzá:
— Bátorság babka (anyóka), gondom lesz rá, hogy ne várakozzál sokáig! -- És soron kívül végzett vele. A szolgáló azután hazatérve elbeszélte, hogy milyen ,„jószívűek“ azok a vöröskatonák: nem hagyták sokáig várakozni s szenvedni a „babkát."

Az elszenvedett kiközösítés sebei

 

"Sok olyan felnőttel találkozom, akik az általános iskolás éveik alatt elszenvedett kiközösítés vagy kortárscsúfolás feldolgozatlan érzelmi sebeit hurcolják magukkal. Ezek az élmények – hogy egy gyerekközösségben gyakorlatilag láthatatlanok vagyunk, vagy éppen rendszeresen rajtunk vezetik le a feszültséget egy-egy beszólással, megszégyenítéssel, netán fizikai bántalmazással – hihetetlenül mély lenyomatot hagyhatnak egy emberben. A szeretethiány és az érzelmi elhanyagoltság vagy bántalmazás tapasztalatai tartósan elraktározódnak a testünkben, még akkor is, ha később sikerül támogató közösséget találni. A kiközösítés hatásairól már az első évfolyamon – majd visszatérően minden tanévben – célirányosan kellene beszélni a gyerekekkel az osztályközösségekben. A tanároknak pedig fokozott figyelmet kellene fordítaniuk arra, hogy egyetlen gyerek se kerüljön egy közösségben ilyen helyzetbe." (Dr. Lukács Liza)

"Hát annak születtem"

 

Amit nem veszünk észre

Herczeg Ferenc mesélte baráti körben.

— Amikor legutóbb lent jártam az olasz tengerparti fürdőhelyen, találkoztam egy iskolatársammal. Megdöbbentem. A szép szál, délceg legényből összeroppant, ősz, öregember lett. Ejnye, gondoltam, de megtörte őt az idő.
— Szervusz, hogy vagy? — kérdeztem.
— Köszönöm jól — felelte. — Hát te?
— Kösz. Megvagyok...
Öreg barátom megszólal:
— Hanem, te nem vagy valami jó színben. Megöregedtél, amióta nem láttalak. Igen, a sok lumpolás, mondtam neked sokszor, hogy ne éjszakázz. Nézz meg engem, kedves barátom!