A szabadság bennünk van

 

"Az orosz származású Nobel-díjas költő, Joseph Brodsky nem akarta elveszíteni a szabadságát. Sokszor elmesélte, hogy fiatalon egy szibériai munkatáborba hurcolták, ahol fát kellett vágnia. Életének ezen a pontján azt találta a legfontosabbnak, hogy egy pillanatra se érezze magát áldozatnak. Szerintem – nagyon helyesen – rájött arra, hogy ha az ember úgy él, mint áldozat, akkor vége az életének. Brodsky szerint pedig nincs olyan helyzet, amelyben az embernek áldozatnak kellene éreznie magát. A táborban nem volt semmi hatalma – hiszen milyen hatalma lehetne egy rabnak Szibériában –, de amikor felszólították arra, hogy a nap végéig adott mennyiségű fát vágjon fel, akkor ő kétszer annyit teljesített. Így tartotta meg a szabadságát. Ilyenformán nem azt csinálta, amit más parancsolt neki, senkinek sem lett a rabszolgája. Természetesen azt is tudta, hogy ha megtagadja a favágást vagy kevesebbet dolgozik, akkor megölik, de így, hogy kétszer annyit végzett, nem tudtak vele mit csinálni. Úgy néztek rá, mint egy őrültre, de így megtarthatta a szabadságát.” (Feldmár András)

Hogy vezették be a munkácsi városházán a magyar nyelvet

 (Megjelent: Esti Kurír, 1937.01.20.)

Munkács, január 19.
(Az Esti Kurír tudósítójának telefonjelentése.) Tudvalévőén a csehszlovák nyelvtörvény értelmében kisebbségi nyelvek hivatalos nyelvként csak akkor használhatók, ha az illető kisebbség eléri az összlakosság húsz százalékát. Munkácson az 1930-as népszámlálás alkalmából a magyarság arányszámát sikerült húsz százalék alá nyomni.
A zsidóságot ugyancsak a vonatkozó csehszlovák törvény külön nemzeti kisebbségnek tekinti. Ennek a törvénynek célja az, hogy mivel a szlovenszkói és ruszinszkói zsidóság túlnyomó nagy többsége magyar érzésű és magyarnak vallja magát, a magyarságot kisebbítsék, így tehát előállott az a helyzet Munkácson, hogy míg a magyarság a hivatalos statisztika szerint nem éri el a húsz százalékot, amelyet a törvény a nyelvhasználat szempontjából megkíván, a zsidóság 26—28 százalékos számarányt képvisel.
1931-ben voltak Munkácson a községi képviselőtestületi választások, amely választáson nem indult külön zsidó lista, ellenben a magyarságpárti lista, mint közös ellenzéki lista indult, amelyre leszavazott az egész zsidóság és az ellenzéki érzelmű rutének is, úgy, hogy a városi képviselőtestület többségi pártja magyar párt lett.
Természetesen ennek folytán követelték a magyar nyelvnek, mint hivatalos tárgyalási nyelvnek használatát.
A város vezetősége hivatkozott a nyelvtörvényre, amely szerint csak akkor használható hivatalos nyelvként, mint kisebbségi nyelv, ha az illető kisebbség eléri a húsz százalékot, ezt az ismételt követelést mindannyiszor elutasította.
Ekkor a zsidó képviseleti tagok követelték a héber nyelv használatát, amelyhez a csehszlovák törvény értelmében joguk van. Erre nagy bajba került a város vezetősége, tekintettel arra, hogy héberül senki sem tud, még a zsidók nagy része sem.
Ily módon kénytelen volt tárgyalásokba bocsátkozni a magyar, zsidó és egyéb ellenzéki képviselőtestületi tagokkal, aminek eredménye az volt, hogy mégis bevezették a munkácsi városházán hivatalos tárgyalási nyelvként a magyart,
mint egyetlen olyan nyelvet, amelyet mindenki megért és beszél.

 

A képen: Kilátás a munkácsi várból, 1939-ben.

Forrás: Fortepan.

Férfiszag

 

Amálka és Teodóra, a két kis töpörödött öregasszony egy apró, ócska, udvari lakásban élt, a város közepén. Amálka férje, a nyalka huszártiszt, valahol az orosz fronton tűnt el. Felesége nagyon sokáig várta, aztán beletörődött a megmásíthatatlanba. Gyermekük nem született. Teodóra sohasem ment férjhez, korán megözvegyült édesapját ápolta, vezette a háztartást. Aztán a papa is elment, állítólag a sok szivar vitte el.

Itt éltek a kis házban, gyönyörűen hímeztek, varrogattak ezzel egészítették ki nagyon szerény jövedelmüket. Mindig örültek, ha jött valaki, de kivált a férfiaknak. Ha tudták, hogy dohányzik, nyomatékosan megkérték, gyújtson rá. Sőt, meg is kínálták. Mert bár ők nem hódoltak ezen élvezetnek, mindig tartottak otthon valami jobb fajta füstölnivalót. Örök titok marad, honnan tudták kikeríteni, még a legnehezebb időkben is.

Amikor aztán elment a vendég, még hosszasan ültek az asztalnál és nagyokat szippantottak a füstös levegőből.

-- Ilyet szívott apánk is – sóhajtott fel ilyenkor Teodóra. – Meg a te Károlyod.

-- Dehogy ilyeneket! – fortyant fel Amálka. – Olyan szivarok meg cigaretták ma már nincsenek is.

-- Igaz, nincsenek – bólintott lemondóan a húga. – De azért mégiscsak férfiszag.

-- Hát… férfiszagnak férfiszag – szólt elégedetten Amálka.

És aznap már ki sem szellőztettek.

"100 tagú kisebbség" c. dokumentumfilm (2. rész)

 

"100 tagú kisebbség" c. dokumentumfilm (1. rész)