Változó idők és emberek

 

"Valamikor – több mint húsz évvel ezelőtt – ment egy kamaszműsorom a televízióban Szókimondó címmel. Kényesnek érzett kérdésekre próbáltunk drámai válaszokat rögtönözni. Egyszer felmerült, hogy mi lenne egy szerelem sorsa, ha a partner egyik lábát levágná a villamos. A tizennégy serdülő – egy kivételével – azt mondta:

– Természetesen vele maradnék! Ahogy megfogadtam: jóban, rosszban.

Aztán a műsor vagy két évtizedre megszakadt. Akkor folytattuk. Más szereplők, más generáció. És a többségnek más volt a válasza is:

– Péter bácsi, azt nem lehet megkívánni tőlem, hogy egy életen át egy nyomorék ember mellé feküdjek be az ágyba!

Tempóra mutantur et nos mutamur in illis… Az idők változnak, és mi velük változunk, hirdették a régi latin bölcsek." (Popper Péter)

Beszélgetés a ruszin kormányzóval a huszti nemzetgyűlés után

(Megjelent: Az Est, 1919.01.25.)

 

Munkács, január 23. (Az Est kiküldött munkatársának telefonjelentése)

Magyarország északkeleti részén 800.000 ruthén, helyesebbel ruszin él. Máramaros, Ugocsa, Ung és Bereg vármegyék lakosságának nagyobb fele ruszin. Zemplénben, Abaújban, Sárosban és Szepesben pedig tekintélyes kisebbségei alkotnak. Jóakaratú, sokat dolgozó nép, a kultúra alacsony fokán, száz lélekre öt írástudó esik közöttük.
Sok baj sohasem volt velük. Adták az újoncokat, adójukat híven beszolgáltatták a ruthének és ha felemelték is szavukat, az csendes, kérő volt: nem kellett meghallani.
Ez a csendes, igénytelen nép mozogni kezd. Kultúrát, jobb életet, saját nemzeti életet akar. Egy részük azonban olyan mozgalmat indított, amely a Magyarországtól való teljes szakadást célozza. Nem lehet a huszti gyűlést, amelyen a ruszin nép képviselői az Ukrániához való csatlakozást mondották ki lekicsinyleni. Máramaros sója, Ung fája, Zemplén bora, az egész ruszin föld temérdek kincse, városok magyarsága indul veszendőbe, ha a huszti határozat valóra válik.
A huszti gyűlés nem volt igazi képviselete a ruszin népnek, de ha tétlenül vár a kormány, ha hangtalan az ország közvéleménye és ha a legsürgősebben végre nem hajtják a Ruszka-Krajnáról hozott törvényt, egy újabb huszti gyűlés végzetes lehet. A huszti gyűlésről jövet Munkácsra, Ruszka-Krajna jövendő székhelyére érkezett dr. Stepan Ágoston, Ruszka-Krajna kormányzója. Csütörtökön délután fogadott a rahói ügyvédből Ruszka-Krajna első emberévé lett kormányzó. A huszti gyűlésről és Ruszka-Krajna jövendőjéről beszélgettem vele és a következőket mondotta:
— A huszti gyűlésen nem a ruszin nép határozott. Négyszázhúsz kiküldöttet igazolt a gyűlés vezetősége, megállapítván, hogy minden kiküldött ezer ruthénnek a szavazatát képviseli. A gyűlés ilyen összeállítása teljesen hamis. A négyszázhúsz kiküldött közül háromszáznyolcvan csak tíz-húsz ember megbízásából jelent meg. A gyűlés tendenciája előre ukránista volt, a nép többsége éppen ezért nem törődött a gyűléssel, a falvak népe nem szavazott a kiküldöttek választásánál. Hagyta az elenyésző kisebbséget választani. Így került össze a négyszázhúsz szavazat és így érték el az elszakadó határozatot. A gyűlésen a skizmatikusok határoztak, ezek az előző kormányok alatt alaptalanul megkínzott emberek, akiket a régi rendszer nemcsak vallásuk gyakorlásában akadályozott meg, hanem egy agitációs per mártírjaivá is tett.
-- Ha Kína lenne, a szomszédjuk, a skizmatikusok ahhoz is szívesen csatlakoznának, csak hagy a nagy per rendezőitől megszabaduljanak. Azonban a skizma csendőreinek és vizsgálóbíráinak nincsenek utódai: Magyarországon, egy új rendszer született meg. Ez új rendszer képviselőinek kell a ruszin néppel megértetni, hogy fennmaradásának feltételi: a magyar állam keretében való megmaradása. A ruthén föld vizei nem folyhatnak visszafelé, a „határhegyek” hágói nem változhatnak, széles országutakká, ha a nép Ukrániához csatlakozik is. Kenyeret a magyar Alföld búzája helyett Galícia és Bukovina kukoricájából kell sütnie, nyers terményeit idegen gyárak dolgozzák fel. Nyugati Ukránia még ki sem alakult, most küzd állami létéért. Ha sikerrel jár ez a harc, előbb saját magát fogja rekonstruálni, a felszabadult Galíciát és Bukovinát fogja felépíteni. Akkor kerülne a mi népünkre a sor?
— Ruszka-Krajna a ruszin nép autonóm állama, a Magyarországgal való gazdasági és államjogi egységben a legszebb jövő vár rá, fiai dolgozni fognak és - megértik egymást. Kár, hogy Jászi miniszter két hónapot haszon nélkül engedett, elmúlni és csak december végén hozta tető alá a Ruszka-Krajnáról szóló törvényt. E két hónap alatt a skizmatikusok, a fogságból visszatért bolsevisták és ukrán diákok agitálhattak azzal: „Látjátok, nektek a magyarok még most sem adnak szabadságot.” Most megvan a szabadság és tudom, hogy a ruthén nép szabadságát jóra fogja használni. A huszti gyűlésnek nincsen jelentősége, ha az ország közvéleménye velünk van és ha a kormány munkánk elvégzésében segítségünkre lesz.
A kormányzó holnap automobilon — vonat most erre nem közlekedik — Szolyvára megy. Szolyván nagygyűlést tart a környék lakossága, hogy tiltakozzék az elszakadást kimondó határozat ellen.

A képen: A huszti vár 1915-ben.

Forrás. Fortepan.

Petőfit megvezették

 

Tudom, hogy sokan nem fognak ettől a keblükre ölelni, de meggyőződésem, hogy Petőfi Sándor, a mi Sándorunk, rosszul ismerte János vitéz (lánykori nevén: Kukorica János) történetét. Ami nem is csoda, hiszen miután megcsodálta Iluska két szép térdecskéjét és gömbölyű keblét (Istenem, micsoda alpári szexizmus!) és veszni hagyta a juhnyájat, azonnal elbujdosott és elvesztette minden kapcsolatát a szülőföldjével. Persze, azt hitte, hogy majd Iluska hűségesen hazavárja őt és minden úgy folytatódhat, mintha mi sem történt volna.

A helyzet azonban egészen más. Nem sokkal később ugyanis megjelent a faluban egy civil szervezet, hogy mindenkinek megvédje a jogait, akár akarja, akár nem. Mivel hallottak Iluska mostoha sorsáról, elsők között keresték fel. Először, persze, alaposan kifaggatták.

-- Mért tűrsz a gonosz mostohádnak? – kérdezték tőle.

-- Azért…, azért, mert én egy szegény leány vagyok és mégiscsak ő nevelt fel. Hová is mehetnék? – kérdezte félénken Iluska. – Meg aztán Jancsi, a szerelmem is itt fog majd keresni.

-- Biztos vagy abban, hogy leány vagy? – szegezték neki a kérdést. – Mért vagy erről ennyire meggyőződve?

-- Hát…, hát… teljesen úgy nézek ki. Meg aztán… mindenki ezt mondja – válaszolta ijedten a lány.

-- Az nem jelent semmit! – kiáltottak rá ingerülten. – Nem érzed magadat fiúnak? Legalább néha!

-- Neem… neem! – felelte ijedten. – Pontosabban, nem tudom, milyen fiúnak lenni.

-- Aha, szóval nem is olyan biztos – csaptak le rá. – Pedig jobban járnál, ha fiúnak éreznéd magad.

-- Mért járnék jobban?

-- Mert akkor kiderülne, hogy a szüleid egyszerűen homofóbok. Akkor pedig sokkal hatékonyabban tudnánk védeni a jogaidat.

Iluska egy darabig gondolkodott.

-- Nem, ez nem fog menni – rázta a fejét. – Hiszen mit szólna majd ehhez Jancsi?

-- Jancsi? Ki az a Jancsi? – kérdezték tőle.

-- Hát a szerelmem -- felelte büszkén Iluska.

-- És biztos, hogy férfi? – kérdezték tőle.

-- Biztos – felelte a lány. – De még mennyire biztos. Én csak tudom.

-- Ha igazán szeret, akkor elfogad téged férfiként is – mondták neki.

-- Hát… azt nem hiszem – felelte.

-- Akkor viszont egy homofób gazember! – rivallottak rá. – Ez soha nem becsülne meg téged!

Aztán nagy nehezen rábeszélték Iluskát, hogy menjen el velük érzékenyítésre, ahol azt is megtanítják neki, hogyan kell bánni az ilyen fráterekkel. Persze, a faluban ezt nem lehetett elmondani, a szülei az terjesztették róla, hogy meghalt. Ezért hitte ezt Petőfi is. Még őt is megvezették.

Telt-múlt az idő. Egy napon Kukorica Jancsi visszatért, sajgó szívvel vette tudomásul, hogy szerelme meghalt. Elbujdosott hát a nagyvilágba. Aztán nyalka huszárokkal találkozott, akik a francia királyt indultak megvédeni, mert a török szultán megtámadta az országát. Már éppen rá akartak rontani a törökökre, amikor megjelentek az egyik civil szervezet képviselői. Döbbenten fedezte fel közöttük Jancsi Iluskát, férfiruhában.

-- Le az idegengyűlölettel! – kiáltozták. – A multikulturális társadalomé a jövő! Csak azt veszik vissza, amit a gonosz európaiak elvettek tőlük!

Ebben a pillanatban a török császár fia odaugratott a lovával, az ölébe kapta Iluskát és elvágtatott vele.

Ekkor Jancsi elnyomott egy könnycseppet a szeme sarkában és csak ennyit mondott: -- Pedig milyen szép térdecskéje volt!

 

 

 

A nándorfehérvári csata