Nagyszüleim
sohasem akartak mesélni arról, hogy miként is történt annak idején a szovjet
bevonulás. Hogy miként élték meg azt, amikor Kárpátalja hirtelen a
Szovjetunióhoz került. Azt persze tudtam, hogy nagyapám évekig lágerben volt,
de többet szinte semmit. Amikor az iskolában azt tanultuk, hogy milyen kitörő
örömmel fogadták a helybéliek a felszabadítókat, csak a fejüket csóválták. Ma
már tudom, minket akartak megkímélni.
Munkácsra
1944 őszén vonultak be az oroszok, egyetlen puskalövés nélkül, mert a környező
hegyeken felállított ágyúkkal szemben képtelenség lett volna megvédeni a
várost. Bevonulásuk után elkezdődött a rettegés korszaka, mindennaposak voltak
a rablások, az erőszak, a garázdálkodás, esténként részeg orosz katonák
lövöldöztek a városban. Sokan bedeszkázták a házuk ablakát, mintha ez bármilyen
védelmet is jelentett volna a géppisztolyok ellen.
Ám, mint
később megtudtam, még ebben a szörnyű időszakban is tudtak az emberek
mosolyogni, pontosabban olykor kiröhögték a hódítókat. A szovjet katonák között
meglepően sok volt a nő. Nagymamámnak, mint az efféle polgárasszonyoknak
általában, gyönyörű hálóingei voltak. No meg, a sok gyermek miatt, több,
hófehér porcelánból készült bili is készenlétben állt a házban.
A katonák
sorra átvizsgálták az épületeket. Nem csak ellenséget kerestek, hanem szajrét
is. Már ahol maradt, mert a javát, főleg a zsidó házakból, már elvitték a
nyilasok.
A család a
sarokba húzódva, rémülten nézte végig, amit felforgatják a lakást. A szekrényben
megtalálták a hálóingeket, az ágy alatt a bilit. Soha nem láttak ilyet, csak
filmeken. Szentül hitték, hogy ez a gyönyörű csipkeköltemény estélyi ruha,
elvégre, mért öltözne ki valaki ennyire az alváshoz. S mivel a nő, a pokolban
is, sőt a katona ruhában is, gyorsan felpróbálták. Csak úgy, rá a
katonazubbonyra. Aztán már le sem akarták venni.
Ám mielőtt
elmentek, még összeszedték a gyönyörű porcelán biliket. Nem hitték, hogy valaki
ezeket a míves edényeket olyan alantas célra használja.
Amint kiléptek
a házból, a tiszt felsorakoztatta őket, ahogy katonáéknál illik. Így vonultak
lépésben a szomszéd házhoz, a nőkön hálóing, vállukon a géppisztoly, kezükben a
bili. És ekkor, a legnagyobb szörnyűségek közepette, amikor kivétel nélkül
mindenkinek veszélyben forgott az élete, elfojtott röhögés szűrődött ki az
ablakok mögül.